„A duhaj tinikornak vége: nagyon szeretnénk gyermeket vállalni!”

-Egész múlt héten a Hal a tortán műsorában forgattál: izraeli vagy magyar menüvel kedveskedtél a vendégeidnek?

-Világ-menüvel. 🙂 Olyan, hogy izraeli konyha valójában nem nagyon létezik, zsidó konyha igen, de Izraelbe a világ minden tájáról érkeztek zsidók az elmúlt hatvan évben, így a konyha abszolút nemzetközi. Az én menüm itthon, vagy otthon is megállta volna a helyét: vegán, makrobiotikus ételeket készítettem a környezettudatosság és a társadalmi felelősségvállalás jegyében.

-Mennyire sikerült már pesti srác létedre hozzászoknod Tel Aviv-i újdonsült otthonodban az új rokonaidhoz, a környezethez, a szomszédokhoz, az ételekhez, és főként az Izraelben sajnos mindennapos politikai illetve vallási konfliktusok közt zajló élethez?

-Nagyon könnyen beilleszkedem bármilyen közegbe: Indiában épp olyan jól érzem magam a tehéntrágyás, nyüzsgő piactéren, mint London elegáns sétálóutcáiban. Izrael a világ energiaközpontja: aki idejön azonnal érzi, hogy közelebb van az ég. A konfliktusok oka is éppen ez: mindenki akar egy falatot ebből az isteni tortából. Nem nehéz hozzászokni ahhoz, hogy novemberben is leszaladhatok fürdeni a tengerbe, vagy hogy szombat reggeleken a belváros közepén is sétálhatok az úttest közepén, olyan csend és nyugalom van. Az új családom pedig már az első találkozásunkkor is úgy kezelt, mintha mindig is a família tagja lettem volna. Mit mondhatnék… Imádom!

-A közelmúltban eljegyeztétek egymást pároddal, Matannal: hol és hogyan került sor a Nagy Pillanatra?

-Londonban, a Covent Gardennél, ahol a My Fair Lady Elisája elénekelte a Lovely című dalt. Egy sütis dobozba rejtettem a gyűrűt, és amikor Matan egy szelet tortáért nyúlt, egy apró dobozt vett ki helyette. Alig tért magához. Életünk legromantikusabb estéje volt, egész éjjel a londoni utcákat róttuk finom borral a kezünkben, énekeltünk és táncoltunk, és megnéztük színházban a József musicalt, amiben kiskorában Matan is játszott.

-Ha azt is tervezitek, hogy majd hivatalosan is összekössétek az életeteket, arra hol kerítenétek sort: Pesten, Tel Avivban, esetleg másutt a nagyvilágban…?

– Nagyon szeretnénk New Yorkban összeházasodni, és mivel az állam nagyon közel áll ahhoz, hogy legalizálja a melegek házasságát, remélem jövőre már Kristóf Steiner Attiasként írok alá…

-Gyerekvállalásról esett szó köztetek? Szerinted milyen szülő válna belőletek?

-Mindketten nagyon felelősségtudatosan élünk és rengeteg energiát fordítunk a lelki és szellemi fejlődésünkre. A duhaj tinikornak vége, nem akarunk drámázni és hisztizni többé. Nagyon szeretnénk gyereket, és nem titok, hogy már el is indítottuk az örökbefogadási folyamatot, amelyről egyelőre nem szeretnék részletesebben nyilatkozni, mert akár hat évig is elhúzódhat. Nem akarok úgy járni, mint szegény Dobó Kata, akitől tíz éven át csak azt kérdezgették, míg Amerikában élt, hogy mikor lesz már világsztár.

-Tavasszal még óriási lakáskeresésben voltatok: most milyen körülmények között éltek, hogy képzeljük el a Matannal közös izraeli otthonodat?

-A világ legszebb lakásában élünk: a bejáratnál ha kinézünk a terasz korláton, száz méterre van a tenger, a lakásunk erkélye egy pálmafás belső udvarra néz. Hófehér parketta, és rengeteg fény. A bútorok és a lakás kiegészítők pedig mind a tengerpartot idézik: homokszínű és kék, akvamarin színek dominálnak.

-Aki ismer téged, jól tudja, hogy nagyon közvetlen, barátságos srác vagy: Tel Avivban is sikerült új barát körre szert tenned?

– A Terry Poison nevű izraeli elektro-pop csapat tagjai nagyon jó haverok vagyunk, ők most épp a Los Ageles Fashion Weeken játszanak, nagyon ismertek világszerte. És a Kabbala központban is rengeteg új barátra tettem szert.

-Családod hogy bírja a távollétedet? És te…?

-Mindannyian remekül: nem vagyok a világ végén, két és fél óra alatt bármikor bárki kirepülhet hozzám, és elég gyakran járok haza. Ma már fapados járatok is repülnek Tel Avivba Londonon keresztül, én pedig imádom Angliát, ott is tudok „randizni” a barátaimmal.

-Tudomásom szerint több magyar lapnak is rendszeresen írsz cikkeket odakintről: hogy telnek a „munkás hétköznapjaid”?

– Igen, csodálatos munkákat kapok, imádom az írást, és a szerkesztőim is szeretik a cikkeimet. Hat-hét magazinnak írok rendszeresen. Általában hatkor kelek, és héttől már dolgozom is, és késő délután már szabad vagyok, és mehetek a partra a kutyukkal. Matan öt körül végez a kórházban, ilyenkor együtt készítünk vacsorát, és nagyokat sétálunk a városban, vagy beülünk egy teraszra a barátainkkal.

-Bár még 30 se vagy, azt csiripelik a madarak, írtál egy önéletrajzi regényt, ami rövidesen meg is jelenik…

-A Gumimatrac a Gangeszen nem celebkönyv, hanem egy beszélgetés magamról, magammal. Ideje volt visszatekintenem és átértékelnem bizonyos dolgokat az életemben. Fáy Miklós azt írta a könyvemről, reméli halála előtt a saját élete helyett az enyém fog leperegni a szeme előtt. Hiába vagyok még csak 27, bőven van miről mesélnem. Ez egy utazástörténete, amelynek során a materiális és a spirituális világ állandó harcban áll egymással.

-Előzetes terveitek szerint hogyan és főként hol fogjátok tölteni Matannal az évvégi ünnepeket?

-Izraelben leszünk, és néhányan a budapesti családból meglátogatnak minket. Idén már harmadszorra ünneplünk Karácsukát, ami a Chanukka és a Karácsony összevonása… még Mikulás bojtos kipát is varrtam.