2024. május 7. - Gizella

Támogatják Zeleya luxálását

A hondurasi legfelsőbb bíróság úgy döntött helyi idő szerint szerdán, hogy a hatalomból eltávolított Manuel Zelaya államfő jogszerűen nem térhet vissza a posztra - közölték bírósági forrásból.
2009. november 26. csütörtök 08:20 - HírExtra
Ezzel nagyon csekélyre csökkent annak esélye, hogy a parlament visszahelyezi tisztségébe Zelayát. A kongresszus december 2-án szavaz erről. A bíróság nem hozta nyilvánosságra döntése indoklásának teljes szövegét, de egy bírósági forrás és az eljárást jól ismerő ügyvéd azt mondta, hogy a döntés - amely nem kötelező erejű, csak tanácsadó vélemény - illeszkedik azoknak a korábbi bírósági ítéleteknek a sorába, amelyek jogosnak ítélték meg Zelaya elmozdítását.

A hondurasi elnököt azután bírták távozásra június utolsó napjaiban, hogy meg akarta változtatni az alkotmányt, hogy mandátuma lejárta után is hatalmon maradhasson.

Zelaya kénytelen volt elhagyni Hondurast, és csak szeptember végén tért vissza a közép-amerikai országba. Azóta a brazil nagykövetségen lakik, mert politikai ellenfelei, a konzervatívok, élükön Roberto Micheletti volt parlamenti elnökkel bíróság elé akarják állítani. A követség épületét hondurasi katonák tartják körülzárva. A kongresszus beiktatta Michelettit ideiglenes államfőnek, de ezt a lépést külföldön nem ismerik el.

Micheletti és hívei azt hangoztatják, hogy egyedül a most vasárnap esedékes elnökválasztás vethet véget a hondurasi belpolitikai válságnak. Zelaya elutasítja ezt - híveit fölszólította, hogy bojkottálják a voksolást -, mert arra számított, hogy még a választás előtt nemzetközi támogatással sikerülhet visszakapaszkodnia a hatalomba.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását