Belföld

Miről beszél a Fidesz?

Folytatódik a "Fidesz Muppet show", a legnagyobb ellenzéki párt "bábszínházasdit játszik" és "piszlicsáré" dolgokkal foglalkozik, miközben gazdasági válság sújtja a lakosságot.

Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója szombati közleményében azt írta: a sajtó lebuktatta Bajnai Gordont és Gyurcsány Ferencet, mikor kiderült, hogy rendszeresen összejárnak és egyeztetnek.

Véleménye szerint Gyurcsány Ferencnek és Bajnai Gordonnak azonnal választ kell adniuk az embereknek arra: miért és miről tárgyalnak titokban, a nyilvánosságot megkerülve, órákon át, és milyen gyakran rendeli magához Gyurcsány Ferenc "az Apró-villába bábját", hogy ellássa utasításokkal.

Szollár Domokos szerint jó lenne, ha a Fidesz az embereket érintő problémákkal foglalkozna, és ezek megoldására tenne érdemi javaslatokat.

Úgy fogalmazott: teljesen rendjén való és helyes, hogy a mindenkori miniszterelnök egyeztet elődeivel külpolitikai és nemzetközi kérdésekben, amelyekben a magyar érdek szempontjából fontos, hogy "egy irányba húzzunk".

Jelezte: a Bajnai kormány nyitott minden egyeztetésre, és párbeszédre a fontos ügyekben.

Mint mondta, ezért Bajnai Gordon szokott egyeztetni Gyurcsány Ferenccel, Medgyessy Péterrel és Boross Péterrel is.

Az MTI kérdésére elmondta, hogy a miniszterelnök az elmúlt hónapokban háromszor egyeztetett Gyurcsány Ferenccel, legutóbb a volt kormányfőnél, mivel a megbeszélésre késő este tudtak időt szakítani.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.