2024. május 12. - Pongrác

Félnek a romák

Az egy éve történt brutális romagyilkosság feltételezett elkövetői már rács mögött vannak, azonban az áldozatok hozzátartozói nehezen felejtik a történteket, valamint még mindig vannak homályosságok az üggyel kapcsolatban.
2009. november 3. kedd 17:30 - Kovács Péter
Egy évvel ezelőtt kezdődött a roma lakosság körében országszerte rettegést kiváltó gyilkosságsorozat, melynek azóta is vannak tisztázatlan részei. Nagycsécsen brutális kegyetlenséggel öltek meg egy házaspárt, akik házára Molotov-koktélt dobtak, majd tüzet nyitottak.

Az öldökléssel gyanúsított négy férfit augusztus 21-én fogta el Debrecen egyik népszerű szórakozóhelyén egy kommandós alakulat. Ekkorra azonban az áldozatok száma is megnövekedett. Nagycsécs után Tatárszentgyörgyön, Tiszalökön és Kislétán is támadás ért roma családokat, melynek köszönhetően a cigányok más falvakban is rettegtek az újabb támadásoktól. Megnyugvást csak az áldozatok elfogása okozott, de nem mindenkinek, ugyanis vannak, akik még ma is újabb támadásoktól tartanak.

Az egyértelműen rasszista indítatással elkövetett gyilkosságokat elkövetők elfogása érdekében még vérdíjat is kitűztek, a kézre kerítés mégis csak hónapokkal később történt meg. Vannak települések, melyeken azóta már visszaállt az élet a normális kerékvágásba, azonban van olyan is, ahol a roma lakosság azóta is félve jár, kel.

Az áldozatok


Az áldozatok között fiatalok és öregek egyaránt voltak. Nagycsécsen egy 40 éves nő és egy 43 éves férfi, Tatárszentgyörgyön egy apa és annak gyermeke, Tiszalökön egy munkába induló férfi, Kislétán pedig egy 45 éves nő vesztette életét a támadások következtében.

Az eseményeket követően több településen is roma önkéntesek járőröztek, hogy óvják ezzel családtagjaik és az ott élő roma lakosság életét. Voltak falvak, ahol a gyanúsítottak letartóztatása után is megmaradtak ezek a járőrcsoportok, ugyanis nem hitték, hogy ezzel vége a kegyetlen gyilkosságsorozatnak.

Mai helyzet


Némelyik faluban az áldozatul esettek házába a hónapokkal ezelőtt történtek óta sem mernek beköltözni családtagok, vagy rokonok, ugyanis attól tartanak, hogy a rendőrség nem a valódi tetteseket fogta el és a szabadlábon lévők újra lecsaphatnak. Sokan kerítést építettek és rácsokat szereltek az ablakaikra.

November 3-án az Országos Cigány Önkormányzat dohány utcai székházában az áldozatok családtagjai és az Önkormányzat megemlékezést tart, melyen márványtáblát avatnak az egy éve kezdődő tragikus események és az áldozatok emlékére.

Nem minden világos


A gyilkossággal gyanúsított négy férfi már több mint két hónapja előzetes letartóztatásban van, azonban beismerő vallomást még egyikük sem tett. Perdöntő bizonyítékkal a rendőrség még nem állt elő, azonban több szakértői vélemény szerint is az igazi gyilkosok vannak letartóztatva.

Szembesítés lehetetlen, a vádlottak vallomása hiányzik, természetes, hogy félnek az áldozatok rokonai, hozzátartozói, de a Magyarországon élő romák többsége. A Nemzeti Nyomozó Iroda nem nyilatkozik egyelőre részletekről, de a szóvivő elmondta, hogy amint van bármilyen publikus információjuk, azt azonnal közzéteszik.
Forrás: FigyelőNet/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását