2024. május 11. - Ferenc

Szabó Gyula felébredt az altatásból

Magához tért 3 hetes altatásából Szabó Gyula, a Nemzet színésze. Állapotáról lánya, Zsófi nyilatkozott.
2009. november 2. hétfő 09:49 - HírExtra
Hatalmas boldogságot érez a Szabó család, miután a Nemzet színésze 3 hetes altatás után végre felébredt, és a látogatókat nyitott szemmel fogadta. Szabó Gyula lánya, Zsófi, a Borsnak elmondta, hogy édesapja tudatánál van, és ennek kell most örülni, még akkor is, ha állapota továbbra is súlyos.

– Tegnap délután bementünk a kórházba, hogy meglátogassuk apát, aki nyitott szemmel várt bennünket. Beszélni még nem tud a szájában lévő csövek miatt, de mindenre reagál, ami körülötte történik, anya kezét például alig akarta elengedni. Nehezen hagytuk bent – újságolta a Borsnak Szabó Zsófi, a Jóban Rosszban színésznője.

Azt is elárulta, hogy édesapja valószínűleg azért kapott agyhártyagyulladást, mert a gerincoszlopa mellett mind a két oldalon tályogot találtak. A Nemzet színészét ugyan a gyenge állapota miatt műteni egyelőre nem tudják, de már két napja magától lélegzik.

– A lélegeztető gépről ennek ellenére nem vették le, nehogy tüdőgyulladást kapjon. Ha esetleg nehezen venne levegőt, segít neki a gép, de reméljük erre nem sokáig lesz szükség – mondta lánya, aki a családjával ugyan lélegzetvisszafojtva, de bizakodik édesapja mielőbbi teljes gyógyulásában.

Forrás: Bors/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását