Belföld

Újabb kaput nyitnak meg

Az úgynevezett teherkaput is kinyitották a rákoskeresztúri Új köztemetőben, hogy ezzel is segítsék a forgalom akadálytalan haladását - mondta Budapesti Temetkezési Intézet sajtóreferense szombat délután az MTI-nek.

Pénzes Kristóf közölte: nem voltak dugók az Új köztemetőben, mert kinyitottak még egy kaput, az úgynevezett teherkaput. Hozzátette: ebben a temetőben az autóval érkező látogatók nagy száma miatt korábban gyakran voltak dugók.

A sajtóreferens közölte: rendkívüli esemény nem történt a fővárosi temetőkben, s a forgalom is csak az ilyenkor megszokott mértékben erős.

Megjegyezte: a nagyobb forgalmat vasárnapra, Mindenszentek napjára várják.

A vasárnapi Mindenszentek és hétfői halottak napja alkalmából meghosszabbított nyitva tartással, reggel 7 órától este 8 óráig várják a megemlékezőket mind a tizenöt fővárosi köztemetőben szombaton és a következő két napon, a BKV pedig rendkívüli járatokat indít a sírkertekhez.

Szombaton és vasárnap csak a Fiumei úti sírkertbe és az Új köztemetőbe lehet autóval behajtani, a többi helyre kizárólag a mozgáskorlátozottak igazolványával rendelkezők mehetnek be járművel. Az Új köztemetőbe szombaton és vasárnap díjmentes a gépjárművek behajtása. Itt három mikrobusz segíti a közlekedést, a Fiumei úti sírkertben pedig a két hétvégi napon indul kisbusz a főbejárattól.

A nagy temetőket érintő villamosok közül a 28-as, a 37-es és az 59-es villamos ötpercenként jár. Rendkívüli temetői járatként szombaton és vasárnap 28A és 37B jelzéssel villamosok, míg 30B, 36A, 38B, 58A, 68A és 218A jelzéssel autóbuszok közlekednek.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.