2022. augusztus 14. - Marcell

Világbajnoki formában a magyar pilóta

A magyar autó-motorsport új, valóban fénylő csillagát nemzetközi szinten is ismerik, sőt elismerik, nagy jövő áll előtte, és már most is képes győzni. Itthon mégis kevesen ismerik a nevét.
2009. október 27. kedd 07:35 - Gedei Szilárd
Michelisz Norbert története nem mindennapi, nevezhetjük akár hollywoodinak is, de semmiképp sem szokásos magyar. A sztori ott kezdődik, hogy egy átlagos mohácsi huszonkét éves srác rájön, istenadta tehetsége van az autóversenyzéshez. Három év múlva, huszonöt éves fejjel pedig már a világ egyik legnézettebb autóversenye, a WTCC (World Touring Car Championship) ajtaján kopogtat, illetve dörömbölnek helyette elért eredményei.

Karnyújtásnyira a világbajnokságtól

A HírExtra még nyáron közölt egy interjút a Zengő Motorsport fiatal autóversenyző tehetségével, aki akkor még csak vezette a WTCC előszobájának számító Seat Leon Európa Kupa pontversenyét. Azóta Norbi megnyerte a sorozatot, kivívta a spanyol autómárka fejeseinek tiszteletét és megbecsülését, nem mellesleg karnyújtásnyira került esetleges jövő évi WTCC-s szereplésétől.



A Seat bizalmát mi sem mutatja jobban, mint hogy az évente egyetlen alkalommal megrendezett ETCC (European Touring Car Cup) versenyhétvégén, a múlt hét végén a portugáliai Bragában alátettek egy gyári dízel Seatot, és a gyár egyik legtapasztaltabb versenymérnökét is a rendelkezésére bocsátották.
ETCC 2009, Braga*
1. Thompson (brit) 16 pont
2. Engstler (német) 16 pont
3. MICHELISZ 14 pont
4. Carvalho (portugál) 7 pont
5. H. Vaulkhard (brit) 7 pont
6. T. Engström (svéd) 6 pont
*Két futam alapján

Michelisz hálája nem maradt el, miután meglepően hamar megbarátkozott az alája tolt csúcstechnikával – azt rebesgetik, hogy még a vébé tapasztalt menőinek is hetekbe telt átállni az egészen más vezetési technikát igénylő Seat Leon TDi-re –, és gond nélkül nyerte az időmérő edzést, az első futamot is imponáló magabiztossággal húzta be az esős vasárnap délutánon.

Kár, hogy az ETCC minden évben két egymás utáni futamból áll…

A második, félig esős aszfalton futott verseny előtt ugyanis a magyar srác kinevezett mérnöke kockáztatott, és a félig nedves, félig száraz pályára egy inkább az esős versenyen használható beállítással küldte harcba versenyzőjét, akit – ha az eső elmaradása nem lett volna elég baj – egy a rajt utáni csetepaté is hátráltatott. A túraautó versenyek szabályai szerint (az első futam első nyolc helyezettje a második etapon fordított sorrendben indul) az előző futam győzteseként a sűrűjéből startoló Michelisz ütközött, elhagyta a pályát, és a felfüggesztés is megsérült kocsiján.

Nézze meg, hogyan keveredett Michelisz balesetbe, majd kezdte meg a felzárkózást a baragai ETCC második futamán:


Ezek után csoda, hogy körökön belül mégis fel tudott zárkózni az élbolyra, igazán közel azonban már nem jutott a végső győzelemért jobb esélyekkel hajtó túraautós legendákhoz, a német Engstlerhez és a brit Thompsonhoz, így a két futam alatt gyűjtött tizenhárom pontjával meg kellett elégednie az összetettbeli harmadik helyezéssel.

„Nagy kár, hogy rosszul választottunk gumit a második versenyre, összességében azonban boldog vagyok. Nagyszerű lehetőség volt ez a számomra, büszke is vagyok rá, hogy ki tudtam használni, és a rajtelsőség mellett az első futamon is győztem – mindezt első dízeles versenyhétvégémen, ilyen időjárási körülmények között. Szeretném megköszönni a Seat SPORT vezetőinek ezt a fantasztikus lehetőséget” – nyilatkozta a verseny után a fiatal magyar tehetség, aki, ha minden jól megy jövőre, már teljes jogú tagja lehet a négy gyári márka, a Seat, a BMW, a Chevrolet és a Lada által uralt WTCC mezőnynek.



Azt azonban, hogy milyen autóval vág neki a Zengő Motorsport első számú versenyzője a túrakocsi vébé 2010-es idényének, még csapatánál sem tudják. Kézenfekvő lenne az eddig igencsak gyümölcsöző együttműködés folytatása a Seattal, a már említett korábbi interjú alkalmával azonban Michelisz egyszer már bevallotta a HírExtrának: nem ragaszkodik a spanyol márkához, sőt minden bizonnyal jobban feküdne neki a BMW versenygépe.

Döntés még nincs, de ha csak a hétvégi ETCC futamot látták a vébé csapatainak vezetői, előbb vagy utóbb nyilván mindent el fognak követni azért, hogy Norbi az ő gyári kocsijukba üljön be, de legalábbis első körben minden segítséget megadnak egy Michelisz köré szerveződő versenyképes privát csapat összeállításához.

Az pedig, hogy ezután hogyan folytatódik a kis mohácsi-hollywoodi történet, csak Michelisz Norberten múlik...
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását