Belföld

Nem szűnik meg a vasúti személyszállítás

Nem szűnik meg a vasúti személyszállítás Salgótarjánból, autóbuszok viszont óránként indulnak majd Budapestre - közölte Boldvai László (MSZP), a salgótarjáni térség országgyűlési képviselője csütörtökön az MTI-vel.

A politikus arra reagált, hogy Salgótarján polgármestere szerdán közleményben tiltakozott a Salgótarján és Budapest közötti vasúti személyforgalom megszüntetése ellen.

Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz) polgármester közleményében úgy fogalmazott: "itt az ideje, hogy Boldvai László szocialista országgyűlési képviselő és Dóra Ottó, az MSZP városi frakcióvezetője a kormányzati megszorítások elvtelen támogatásán és egymás vállon veregetésén túllépve végre tegyenek valamit a salgótarjániakért". Egyben felszólította mindkettőjüket, hogy "azonnal intézkedjenek barátjuknál, Bajnai Gordonnál a vidékellenes döntések visszavonása érdekében".

Boldvai László az MTI-nek azt mondta: nem szűnik meg a személyszállítás a Salgótarján-Hatvan vasútvonalon. Minőségi változást jelent ugyanakkor, hogy a jelenlegi volános menetrendhez képest többletszolgáltatást vehetnek majd igénybe az utazók – tette hozzá. A Nógrád Volán Zrt. hajnali 4 óra 40 perctől óránként indít közvetlen járatokat a fővárosba. A képviselő közölte: aki azt állítja, hogy szétverésről van szó, az vagy nem ismeri a tényeket, vagy fideszes központi elvárást szolgál ki.

A közlekedési minisztérium szerdán azt közölte az MTI-vel: fennmarad Budapest és Salgótarján között a vasúti összeköttetés, mindössze az egyetlen átszállás nélküli, vasárnaponként közlekedő vonat nem járna. A megyeszékhely Hatvanon keresztül változatlanul elérhető lesz vonattal is.

A tárca kiemelte, hogy az országos jelentőségű hálózattól távol eső négy megyei jogú város (Eger, Hódmezővásárhely, Salgótarján és Szekszárd) esetében gyors, részben autópályán közlekedő, kiszámítható ütemezésben induló buszokkal is igyekeznek kiszolgálni az utasokat.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.