2024. május 7. - Gizella

MDF: miért a legdrágább tender nyert?

Az M0-ás kiszélesítésére kiírt tender ügyében egy plusz 6,5 milliárd forintos terhet kíván magára venni a magyar állam.
2009. október 7. szerda 12:17 - HírExtra
A független parlamenti képviselő tájékoztatása szerint a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pályázatára hárman jelentkeztek és közülük végül a legdrágább, közel 35 milliárd forintos ajánlatot benyújtó cég nyert, miközben a másik két pályázat 28,3 milliárd forintról illetve 31,4 milliárd forintról szólt.

Hozzátette: a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. előbb kizárta a legdrágább pályázatot és a legolcsóbb, 28,3 milliárd forintos ajánlatot benyújtó céget hozta ki győztesnek. Ezt követően viszont a Közbeszerzési Döntőbizottság állítólagos szabálytalanságokra hivatkozva kizárta a két olcsóbb pályázatot.

Csapody Miklós közölte, úgy látszik, hogy a testület előtt a plusz 6,5 milliárd forintnál nagyobb súllyal esett latba, hogy a listán nem szerepel egy betonkeverő, vagy hogy kis vagy nagy betűvel kezdődik egy mondat az árajánlatban.

Figyelmeztetett arra is, hogy szabálytalan pályázatok miatt korábban Bulgáriában egy 500 millió eurós támogatás folyósítását függesztette fel az Európai Unió, amely egyúttal megvonta a bizalmat a pénzeket kezelő két bolgár állami ügynökségtől.

A politikus kitért arra is, hogy a „Fidesz és az MSZP eközben lazán és ügyesen hallgat arról, hogy miért ugrott meg 17 milliárd forinttal a Margit-híd felújítási költsége” vagy miért Magyarországon épülnek a legdrágább autópályák. A képviselő szerint a Margit-híd dupla ára felveti a párt- és kampányfinanszírozás kérdését.

Azt mondta, hogy óvatosan akar fogalmazni, de „teljesen világos, hogy választások előtt mi lehet az oka az ilyen típusú, mondjuk úgy, hogy figyelmetlenségeknek”.

Kérdésre válaszolva kjelentette: az M0-ás ügyében hozott döntést tudomása szerint az uniós fórumokon az egyik vesztes pályázó meg fogja támadni.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását