2024. április 20. - Tivadar

Bajnai: a romagyilkosok az ország első számú közellenségei

A romák gyilkosai Magyarország első számú közellenségei - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök, aki a romák elleni támadások felderítésében közreműködő rendőröknek adott át jutalmat pénteken Budapesten.
2009. október 2. péntek 16:12 - HírExtra
A kormányfő köszöntő beszédében azt mondta, kettős érzéssel jött az ünnepi állománygyűlésre, egyrészt köszönetet akar mondani a rendőröknek kitartó, kemény, állhatatos munkájukért, amivel kézre kerítették a romagyilkosságok elkövetőit, és amivel javult az ország biztonsága. De jelen van benne a mérhetetlen szomorúság is az érthetetlen, értelmetlen halálesetek, a rasszista indítékú sorozatgyilkosság, az embertelen vérontás miatt - fogalmazott.

A romák gyilkosai Magyarország első számú közellenségei. A tettesek romákat gyilkoltak, de mindannyiunkat, az egész köztársaság békéjét veszélyeztették - jelentette ki a kormányfő. Szavai szerint a felderítésben dolgozók profizmusból, kitartásból és hivatástudatból kitűnőre vizsgáztak, és kicsit biztonságosabb lett az élet Magyarországon a rendőröknek köszönhetően.

Mint mondta, a kormány minden lehetséges anyagi, erkölcsi és jogi támogatást megad a rendőrségnek, hogy sikerrel végezhesse munkáját. Sem anyagi, sem szervezeti, sem jogszabályi akadálya nem lehet ennek a válság ellenére sem, ezért a költségvetési szigor közepette jövőre több pénz jut a rendőrség munkájára, mint amennyi idén jutott - mondta.
Hangsúlyozta: bűn nem maradhat büntetlenül, ezt erősítette a bűncselekmény-sorozat sikeres nyomozása, vagyis, hogy Magyarországon lehet bízni a rendőrségben, a jogállamban és nem érdemes bűncselekményeket elkövetni.

A kormányfő szerint mindannyian olyan országot akarunk, amelyben biztonságban élhet minden polgár, ahol nem kell senkinek félnie származása miatt, és "a rendőrök lelkiismeretes munkájukkal ebben az irányba mozdították el az országot". A sikerét jár az elismerés és azért a mindennapi munkáért is, amelyet a kevésbé látványos ügyek kapcsán sokszor nem is érzékelünk - mondta.
Pénteken csaknem 150 rendőr kapott dicséretet és jutalmat a bűncselekmény-sorozat felderítésben végzett munkája elismeréseként. Szent György érdemjelet kapott Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója.

Az ünnepségen részt vett Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter is, aki a szintén jutalmazott Jenei Áron századosról azt mondta: az ő "éles szeme és tehetsége" döntő szerepet játszott abban, hogy felderítették a bűncselekmény-sorozatot. A százados ezért speciális ajándékot is kapott, egy olyan fegyvert, amilyenre már régen vágyott - árulta el a miniszter.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását