Sztárhírek
Telefon miatti botrány a színházban
Bár minden előadás előtt elhangzik a szignál felszólítva a közönséget, hogy kapcsolják ki telefonjaikat, mégis vannak olyanok, akik tesznek az egészre. Ez történt a minap is, ám a sztár színész kiborulása után tuti nem meri ezt még egyszer megtenni az illető.
Az eset a Broadway A Steady Rain – ami két rendőr drámáját dolgozza fel- című darabjának múlt heti főpróbáján történt. A darab egyik főszereplője a híres hollywoodi filmszínész Hugh Jackman, a másik főszereplő pedig a legutóbbi James Bond, azaz Daniel Craig.
Egyébként Jackman 2004 óta nem lépett fel a Broadwayen, míg Craignek ez lesz a bemutatkozása.
A negyvenéves Hugh Jackman és az egy évvel idősebb Daniel Craig eddig még nem játszott együtt, de mivel mindketten rendkívül népszerűek, közös darabjukra már most hatalmas az érdeklődés. "Adott két vonzó férfi, akik zsarukat játszanak egy drámában, ez mágnesként vonzza a női színházlátogatókat." – mondta Scott Mallaileu, a Broadway jegyirodájának elnöke, azok után, hogy a jegyek szinte azonnal elfogytak az őszi előadásokra.
Az incidens
Az előadás kellős közepén megcsördülő mobil telefon kivágta a biztosítékot Jackmannél. Igaz először csak annyit szólt le a közönség soraiba, hogy az illető vegye már fel a telefont.
„Szeretné felvenni a telefont? Vegye fel nyugodtan! Vagy kapcsolja ki…mi ráérünk, megvárjuk. – folytatta Jackman, miközben a közönség hangosan tapsolt. –„Nem kell szégyellősködni, vegye csak elő."
A közönség jót derült és minden ment tovább, mintha mi sem történt volna. Majd pár perccel később a telefon ismét megszólalt. Ekkor a színész már tényleg bedühödött, sőt immár Daniel Craig sem zavartatta magát: "Vegye fel!" – kiáltott le a színpadról.
Egy amatőr felvételnek köszönhetően azóta már népszerű látnivaló a videó-megosztó portálon is megtekinthető incidens.
Egyébként Keith Huff darabja, amelyet december 6-ig játszik a Broadway, kedvező kritikákat kapott. A BBC szakírója szerint a két színész remekül együttműködik, osztoznak a rivaldafényen és előadásuk maradéktalanul tetszik a közönségnek.