Halottak tucatjait hagyta hátra a nép megmentője

Egy hír mögött az ország jövője rejtőzik

A Moussa Dadis Camara által vezetett hadsereg az ellene tüntetők közé lőtt hétfőn – az eddigi adatok szerint legalább 87-en maradtak holtan az utcán. Bár a hír már körbejárta a sajtót, de hazánkban egyik orgánum sem kívánt mélyebbre ásni a történetben – pedig sokkal többet jelent a hír, mint hogy „újabb afrikai diktátor lövette halomra a tüntetőket.”

Az egész középpontjában Camara áll, aki tavaly decemberben állt katonai puccsal az ország élére, miután a szintén katonai segédlettel hatalomra jutott, majd diktatórikus uralmát ál-demokratikus alapokra helyező, évtizedek óta uralkodó államfő, Lansana Conté feltehetőleg valamelyik betegsége következtében meghalt. (Bővebben az esettel, és az ország állapotával itt foglalkoztunk.)

Bár a hatalomátvétel nem pont demokratikus keretek közt zajlott, de a nép éljenezte Camarát, akinek egyértelmű célja volt az ország jobbá tétele – úgy, hogy a nép többé ne tengődjön nyomorban. Ráadásul szavait tettek sokasága követte.

Tettek a népért

Guinea a világ legnagyobb bauxittermelője (a világ baxuit-készletének egyharmadát birtokolja), de jelentős mennyiségben importál aranyat, gyémántot és egyéb ásványkincseket is. Mégis a nép jelentős része szegénységben, annak is legnagyobb része mélyszegénységben él. Ennek egyik oka, hogy Conté nevetséges összegeket kért hivatalosan a bányászati cégektől – ám annál több vándorolt az ő, és más vezető politikusok zsebébe.

Camara első dolga volt a bányászati szerződések nyílt(!) felülvizsgálata – valamint azok bányászati jogainak felfüggesztése, akik nem voltak hajlandóak erről tárgyalni. Ezek végén jóval reálisabb összegért jutottak a bányászati cégóriások (Rusal, BHP stb.) kitermelési jogokhoz – és ezen összegek túlnyomó része ténylegesen az emberekhez vándorolt.

Azonban Camara döntései nem merültek ki a legnagyobb probléma megoldásának elkezdésével. Létrehozott egy alapot Guinea víz- és elektromos hálózatának fejlesztésére, amibe mind vezető politikusoknak, mind a bányászati társaságoknak illő volt csepegtetniük – mert ezt megkönnyítette az állammal való tárgyalást.

Camara előszeretettel használta a médiát, és nem csak saját népszerűsítésére: a Conté-rezsim emberei először vallottak a rendszerben elkövetett bűneikről kamerák előtt. Bónuszként megszűntek a rejtélyes emberrablások, valamint akciók készülnek az országban virágzó drogkereskedelem ellen is.

Politikai pálya

Az intézkedések és a módszer természetesen nem tetszett mindenkinek – azonban úgy tűnt, hogy az igazán fontos embereket meggyőzte. Bár a kizárólag puccsot és bányászati cégek elleni visszásságokat észrevevő nemzetközi szervezetek (ENSZ, AU stb.) szankciókkal és a segélyek befagyasztásával fenyegetőztek, de az ellenük felvonnuló erők sokkal közelebb álltak Guineához. Az országban még a gerincük megtartása miatt népszerű politikusok, illetve a térség béke-nagykövetének tekinthető, maximális tiszteletet kivívó Abdoulaye Wade szenegáli elnök is egy emberként sorakozott fel Camara mögött.

Végül a nemzetközi szervezetek is belátták, hogy nem rossz ez annyira, mint azt a megkurtított bányászcégek mondják, és csupán a politikai felállás átalakítására szólították fel Camara-t, aki engedett is a nyomásnak.

Az eredeti tervek szerint az alkotmányt hatályon kívül helyezték és kormány helyére egy magas rangú katonatisztekből és civil vezetőkből álló „tanácsadó testület” lépett volna – ami a tervek szerint rendbe tette volna az országot a 2010-es év végéi választásokig. Ezen Camara a polgári erőkkel kötött megállapodása szerint nem indult volna.

Azonban a nyomás hatására 2010 januárjában lennének a demokratikus választások, így tanácsadó testület sem igazán állt fel. Ráadásul Camarra az utóbbi időben kijelentette, hogy ő neki is joga van indulni a posztért, és a januári választások elhalasztását is pedzegette – ami már nem tesztet a népnek, és annak egy része tüntetést szervezett.
@@
A vérfürdő

Az ellenzék, a bányászati szakszervezet tagjai, a jogvédők, és a hozzájuk csapódó emberek ötvenezres tömege bejelentett tüntetést szeretett volna tartani a főváros legnagyobb stadionjában – csakhogy arra nem kaptak engedélyt. Így hát előtte gyülekeztek – ami miatt a hadsereg szólt is, hogy ez esetben oszlatás várható.

Ezt a katonaság némi könnygázzal meg is próbálta, amire a tömeg kövekkel válaszolt. Aztán gumibotok és fabotok összecsapása következett, míg végül a katonaság fogta magát, és éles lőszerrel belelőtt a tömegbe, aminek hatására a tüntetés feloszlott – legkevesebb 87 halottat és több száz sebesültet hátrahagyva.

Az akció során az ellenzéki politikusokat és a külföldi sajtót sem kímélték: Cellou Dalein Diallo és Sidya Toure volt miniszterelnökök súlyos sérüléseket szenvedtek, és a BBC tudósítóját is rendesen helybenhagyták. Rájuk egy nap börtön várt, ráadásul az ellenzéki politikusok otthonát feldúlták, a sajtó felszerelését pedig elkobozták. A tüntetők egyébként egy rendőrőrsöt és több autót felgyújtottak.

Következmények

Az, hogy Camara miért tette ezeket a lépéseket, sok találgatásra ad okot. Ellenzői szerint egyszerűen megérintette a hatalom érzése, és nem akar szabadulni tőle: ezért akar indulni a választásokon, és ezért lövetett a tömegbe is. Hívei szerint csupán azért akarja halogatni a választásokat, mert elképzelése szerint – mint az az eredeti ötletekben is szerepelt – ennyi idő alatt nem lehet felkészíteni a demokráciára az országot – az esetleges indulását pedig arra az esetre jelentette be, ha ez mégsem sikerülne. A belelövetés pedig egyszerű katonai gondolkodás miatt született: ha valaki felfegyverzett katonákra támad, vállalja a következményét.

Más vélemények szerint Camara nem ura teljesen a helyzetnek – amit saját, tegnap esti rádiónyilatkozata is megerősít. Camara szerint az elnöki őrség felelős az akcióért, aki az ő kontrollja felett áll: „ezek az elemek a hadsereg irányíthatatlan részei. Még ha én is vagyok az ország vezetője ebben a rendkívül feszült helyzetben, nem követelhető rajtam ezen elemek irányításának képessége”.

Az is elég érdekes, hogy a tüntetők összetétele alapján korántsem jelenthető ki, hogy mindenki elítélné Camara terveit. Ugyanis az ellenzék egy részét köztudottan azok a külföldi bánya-vállalatok pénzelik, akiknek nem tetszik a megvesztegethetetlen, tőlük kemény pénzeket kihúzó vezető személye – az akciót pedig főleg ezen ellenzéki körök szervezték. Természetesen ez sem áll meg egymagában, ugyanis a népnek egyértelműen nem tetszik a januári választások elhalasztásának ötlete, így ez ügyből is sokan csatlakoztak a tömeghez.

Franciaország és az Afrikai Unió egyaránt elítélte a történteket, és a nemzetközi elítélés sem fog sokat váratni magára. Hogy konkrét szankciókkal járni fog-e, az csak Camarra lépéseitől függ – a választások elhalasztása bizonyosan ilyesfajta megtorlást fog eredményezni.

Jelenleg a főváros utcái csendesek – talán túlzottan is – katonai járőrökből is csak párat látni. A nyugalom látszólag helyreállt, azonban az igazi kihívás pár nap múlva következik: október másodikán van Guinea függetlenségi ünnepe, ahol a tömeg kötelezően az utcára vonul, ami újabb atrocitásokhoz vezethet. Így a kérdés az, hogy az ország képes-e egységesen, szabadon ünnepelni, vagy ismét vér fogja borítani a függetlenség zászlaját.