2024. május 28. - Emil, Csanád

Moszkvában tárgyalt EU-biztosunk

Kovács László, az Európai Unió adó- és vámügyi biztosa Moszkvában tárgyalt az uniós államok és Oroszország közötti határforgalom meggyorsításáról, az ebben való együttműködésről.
2009. szeptember 22. kedd 18:05 - HírExtra
Az uniós biztos Andrej Beljanyinovval, a Szövetségi Vámszolgálat vezetőjével az unió és Oroszország között 2007-ben született vámügyi együttműködési megvalósításáról folytatott megbeszélést, elsősorban arról, hogyan lehet csökkenteni a határátkelőknél néha sok kilométeres kamionsorokat.

Kovács László keddi moszkvai sajtóértekezletén elmondta: a nemzetközi gazdasági válság előtt évi 20 százalékkal nőtt az áruforgalom, s a helyzet ugyan most egészen más, de óhatatlanul újra bekövetkezik majd a torlódás a határátkelőkön, amint a válságnak vége lesz.

A 2007-ben aláírt megállapodás az Oroszország által bevezetendő adminisztratív és eljárási intézkedések között előirányozza, hogy a vámkezeléssel jelenleg foglalkozó hét orosz ügynökség - köztük szövetségi hatóságok - számát kettőre csökkentik. Emellett tervezik a kölcsönös tájékoztatás bevezetését, illetve elterjesztését is. A vámszervek szállítmányokról való előzetes tájékoztatása az EU-ban már általános, mivel ez lehetővé teszi, hogy a beérkezett információkat elemezzék az illetékesek, s ennek alapján nagyobb figyelmet szenteljenek a kockázatosnak tartott szállítmányoknak, s egyben időt takarítsanak meg a rendben lévőnek tekintetteknek. A megállapodás ezen kívül az információcsere bevezetését, továbbá a határátkelők infrastruktúrájának javítását irányozza elő: ez utóbbi cél megvalósítását az EU 25 millió euróval szándékozik támogatni.

Kovács László találkozott Viktor Ivanovval, a Szövetségi Kábítószer-ellenőrzési Szolgálat vezetőjével is, akivel az Oroszországban gyártott, s az uniós államokban gyakran szintetikus kábítószerek gyártására felhasznált vegyszerek forgalmának ellenőrzéséről folytatott megbeszélést. Mint elmondta, orosz részről készségesen fogadták a javaslatot. Kovács azt is elmondta: az orosz fél felajánlotta, hogy javítana a helyzeten, ha kétoldalú megállapodásokat kötne a vele határos uniós államokkal. Az EU-biztos azonban az elképzelés ellen foglalt állást azzal, hogy egyfelől a vám az EU-ban uniós kompetencia, másfelől diszkriminatívvá válhat, ha némelyik országgal létrejön, másokkal pedig esetleg nem jön létre ilyen megállapodás.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását