2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Így támadd a celebeket, Sugarloaf módra!

Hazánk egyik legnépszerűbb zenekara, a Suragloaf hamarosan új lemezzel rukkol elő, s erről faggattuk a gitáros Tóth Szabit. Elmesélte a HírExtrának, hogy a lemez kicsit késik, de a buta celebek megint megkapják a magukét.
2009. szeptember 19. szombat 17:10 - Kővári Adrienn
Celebek, gagyi tévés műsorok, de így is lehet élni, mondja Tóth Szabi a HírExtrának. Elmondása szerint akadnak gondok a zenei szakmát tekintve, de még mindig meg lehet belőle élni, ezért sem szeretnék elkapkodni az új Sugarloaf lemezt, aminek még a címét is nagy rejtély övezi.

Ha jól tudom, ebben a hónapban fog megjelenni a legújabb albumotok?

Sajnos ez már így nem teljesen igaz, csúszni fogunk vele, mert még mindig azon a véleményen vagyunk, hogy a jó munkához idő kell. Nem szeretnénk elkapkodni semmit sem. Vannak jó dalok, de jelen pillanatban még folynak velük a munkálatok. Hangszerelünk, írjuk a szövegeket, én nagyon szeretném, ha még ebben az évben megjelenne.

Azt már lehet tudni, hogy mi lesz a címe?

A lemez címe nálunk mindig a legutolsó dolog. Egyszerre több munkacímen is futnak, de ez mindig olyan, hogy majd a végén leülünk, amikor már egyben látjuk a lemezt, s akkor megpróbálunk egy olyan címet adni neki, ami kellően reprezentálja, összefogja a dalokat. Amíg az ember nem látja egyben a lemezt, nem hallja, addig nem nagyon tudunk ezzel foglalkozni. Ez tényleg csak a legutolsó történet.

Ez az album is olyan odamondogatós lesz, mint a korábbiak?

Tervezzük. Megpróbálunk több olyan társadalmi kritikát is előhozni, ami érdekel minket. A celeb légkörrel érintőlegesen fogunk foglalkozni, több ironikus dal is lesz a lemezen

Már megint azok a celebek…

Azokra a mű emberekre gondolok, akik semmihez nem értenek, mégis úgy gondolják, hogy ők fújták a passzát szelet, s akkor nagyon finoman fogalmaztam. Ezek a dalok kicsit bicskanyitogatósak lesznek.

Igaz, hogy kitoloncolhatják Dér Henit, a banda énekesnőjét az országból, vagy ez is csak egy buta pletyka?


Ez abszolút nem igaz, foglalkozni sem érdemes vele.

Nem féltitek néha, mert sok őrültséget csinál, nyilatkozik ezt azt, amit könnyen kiforgathatnak?

A háromnegyed része, ami újságokba kerül, az újságírók szüleménye. Legnagyobb része nem volt, nincs, s nem is lesz. A Heni egy kellően fiúsított lány, egyrészt figyelünk egymásra, másrészt rá nagyon nem kell vigyázni, mert eléggé talpraesett. Innentől kezdve nincs baj. Úgyhogy félteni abszolút nem féltjük.

Ti már nagyon régóta zenéltek. Szerinted milyen a mai zenei szakma a korábbiakhoz képest?

Erről órákig lehetne beszélni. Vannak dolgok, amik jobban lettek, s vannak, amik rosszabbak. Az élő zene megítélése sokkal jobb, elismerik, és szeretik az emberek, ha valaki élőben muzsikál, az teljesen pozitív. Viszont néhány koncerthelyszín, és a televíziós műsorok többsége nagyon gagyik, teljesen színvonaltalanok.

Mi folyamatosan törekszünk arra, hogy valami pluszt belevigyünk, hogy látványosak legyenek a fellépések. Ezért van nekünk egy olyan technikai gárdánk, akikkel járjuk az országot, mert ők nagyon odafigyelnek arra, hogy melyik lámpa hol legyen, s az adott pillanatban milyen színnel világítson. Ez előre ki van találva. Ha lemegyünk egy olyan helyre, ahol alkalmatlan a technika, akkor ez nagyon nehezen megy. Hála a jó Istennek, mi nem futunk ebbe bele, csak nagyon ritkán. Ettől függetlenül azt veszem észre, hogy pokolian igénytelenek az emberek, nagyon sok fejben baj van. Nem tudom, hogy mikor fog ez megoldódni, mikor lesz jobb.

Bezzeg régen…

Az öregek sírnak, hogy régen milyen nehéz volt, ahhoz képest most nyolcvanötször nehezebb dolga van mindenkinek. Akkor volt egy rádió, egy tévé, és ha benne voltál, akkor hatalmas sztár lettél. Senkit sem akarok megbántani, de akkor bármivel be lehetett futni. Most olyan kompromisszumokat kell benyelni a zenészeknek és a szerzőknek, hogy melyik dalt miért hogyan játsszák, mit kell ahhoz megcsinálnod és még sorolhatnám. Ez nem egyszerű.

Meg lehet belőle élni? Hiszen sokan panaszkodnak, hogy kevés a fizetés, és másodállásra van szükségük. Jelenleg te is szerepelsz a VIVA egyik műsorában.

Persze, a nyáron megszedheti magát az ember, de januárban és februárban uborkaszezon van, viszont akkor is kell élni, kenyeret adni a gyereknek, és a számlákat fizetni. Ezért fontos, hogy az embernek legyen olyan mellékese is, ami a nehéz hónapokra is kitart. Nagyon sokan csinálják azt, hogy a nagy pénzeket hamar el is verik. Így ezekben a szűkebb hónapokban halál van, és megy a sírás. Logikus, hogy nem vehetünk belőle minden nap Mercedest, de azért meg lehet belőle élni.

Neked is van másodállásod, a Szexi vagy nem-ben vagy zsűri tag. Milyen az ottani munka?

Abszolút jópofa dolog. Megmondom őszintén, néha-néha már sok volt, mert amikor egy nap láttunk negyven embert, akkor tényleg olyan volt, mintha futószalagon jönnének. Ilyenkor már nem vagy biztos magadban és a döntéseidben. Vajon csak azért juttatom tovább, mert hasonlít valakire vagy, mert már teljes csömöröm van? Előfordult, hogy mind a hárman mélypontra kerültünk, de alapvetően baromi jól éreztük magunkat. Régóta ismertük egymást, ezért nagyon élveztük egymás társaságát. Működtek a poénok, s ehhez Zolát is hozzá kell venni, tényleg nagyon jól éreztük magunkat. Mindenki mindent elkövetett, hogy komfortos legyen a környezet. Szórakoztatóak voltak egyes emberek, valamint nézhettünk baromi jó csajokat is.

Ez végszónak is jó lesz, a rajongóknak pedig már csak egy picit kell várniuk a következő Sugarloaf lemezig.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását