2024. március 29. - Auguszta

Hol késik Pars ezüstérme?

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság reméli, hogy még az év vége előtt döntés születik a pekingi olimpia férfi kalapácsvető döntőjében történt doppingesetek ügyében.
2009. szeptember 17. csütörtök 18:42 - HírExtra
A MASZ főtitkára, Gyulai Márton még szeptember 10-én levelet küldött a NOB-nak, valamint a fináléból doppingvétség miatt kizárt két fehérorosz kalapácsvető, a Pekingben második Vagyim Gyevjatovszkij és harmadik Ivan Tyihon ügyében eljáró nemzetközi Sportdöntőbíróságnak (CAS), érdeklődve, hogy mikor lesz döntés, és az eredetileg negyedikként záró Pars Krisztián mikor kaphatja meg az ezüstérmet.

A CAS még nem válaszolt, a NOB viszont csütörtökön Howard Stupp igazgató aláírásával reagált a MASZ-nak. Ebben a NOB kiemeli: mivel a fehéroroszok doppingügye a pekingi olimpia vége felé pattant ki, ezért azzal nem a játékok alatt működő ad hoc bizottság, hanem az általános bizottság foglalkozott. És mivel Gyevjatovszkij és Tyihon a tavaly december 11-i kizárás ellen fellebbezett, így az ügy változatlanul a CAS-nál van, és csak bízni lehet benne, hogy még az idén lesz döntés.

"Ez nem az a válasz és nem az a bánásmód, amely bármely olimpikont megillet. Úgy látszik, vannak egyenlők és vannak egyenlőbbek. A Magyar Atlétikai Szövetség csalódott a nemzetközi olimpiai mozgalomban. Fel vagyunk háborodva, és ennek a nemzetközi fórumokon hangot is adunk! Keressük a megoldást" - mondta az MTI-nek Gyulai Márton.
A CAS korábbi jelzése szerint már idén augusztus 26-án végleges döntésnek kellett volna születni az ügyben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását