2024. június 2. - Kármen, Anita

Büszke a Loki, de ennél már csak nehezebb lesz

Noha kikapott, mégis jól sikerült a Debrecen történetének első labdarúgó Bajnokok Ligája mérkőzése, ugyanis a magyar bajnok az Anfield Roadon megszorongatta az ötszörös győztes Liverpoolt, amely végül 1-0-ra nyert.
2009. szeptember 17. csütörtök 10:38 - HírExtra
"Túlzás lenne azt mondani, hogy örülök az eredménynek, de azért mégiscsak egy gólt kapni az Anfield Roadon az egy óriási dolog" - értékelte a történteket Kiss Zoltán csapatkapitány. "Azt, hogy hány százalékon pörgött a Liverpool, nem tudom, hiszen nincsen viszonyítási alapom, ugyanakkor azt gondolom, a Lyon elleni mérkőzés jóval nehezebb lesz. Nem mertünk nagyon kitámadni, nehogy túl nagy területük legyen".

A találkozón eltiltása miatt nem léphetett pályára a selejtezősorozatban három gólt is szerző Varga József, így ő csak nézőként szurkolhatott társainak: "Nem mondhatnám, hogy csalódott vagyok, hiszen ha a meccs képét nézzük, azért egy góllal jobb volt a Liverpool. Nehéz volt kintről végignézni a mérkőzést, de remekül teljesített a csapat. Lehet, hogy kívülről úgy tűnt, nem veszi teljesen komolyan a találkozót a Liverpool, de szerintem ez elképzelhetetlen, hiszen az könnyen a visszájára sülhetett volna el még egy ilyen nagy csapatnál is. Néha kicsit bátortalanok voltunk, de amikor elvállaltuk a futásokat és a passzokat, rögtön feljavultunk."

Az összecsapást a holland Dirk Kuyt döntötte el, a DVSC-TEVA egyik legnagyobb helyzetét pedig Adamo Coulibaly hagyta ki: "Reina nagyon jól jött ki, nagyon nehéz volt ellőni a labdát. Ma csak harcolni tudtam, két támadóval természetesen kicsivel könnyebb dolgom van, a Lyon ellen már győzni szeretnénk, de természetesen a pontszerzés is jó lenne."

A csapatban a legtöbb BL-rutinnal Bodnár László rendelkezik, véleménye szerint is jól helytállt az együttes: "Négy évig voltam a Dinamo Kijevben, szóval én már játszottam a Bajnokok Ligájában, mondtam is a többieknek, hogy ez bizony más lesz, sokkal gyorsabb lesz a játék, mint otthon egy bajnokin. Úgy érzem, nagyon pozitívan jöttünk ki ebből a mai mérkőzésből. Külön motiváció számomra, ha ilyen játékosok ellen léphetek pályára, az lenne persze az igazi, ha ez hétről hétre így menne. A Lyon elleni találkozó szerintem sokkal nehezebb lesz, egységesebbnek tűnik. Ez a mai Liverpool bevallom, engem kicsit meglepett, azt hittem, jobban odaszegeznek minket majd a kapu elé."

Laczkó Zsolt csereként lépett pályára, több jó megoldása is volt: "Nehéz volt csereként beszállni, hiszen a Liverpool egy fantasztikus csapat, de megpróbáltam tenni a dolgomat. Úgy gondolom, ha van egy kis szerencsénk, akkor máshogy is alakulhatott volna a dolog, de így sem vallottunk szégyent. Az első félidőben sokat hibáztunk. Úgy érzem, ha több ilyen kaliberű csapattal találkoznánk, akkor megszoknánk ezt a tempót.
A Debrecen a 2. fordulóban, szeptember 29-én az Olympique Lyon együttesét fogadja a Puskás Ferenc Stadionban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását