2024. április 20. - Tivadar

Fidesz: Sukoró, a nagy kormányzati lopás

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) belső levelezése alapján egyértelműen megállapítható az, hogy a sukorói földcsere valóban egy "nagy kormányzati lopásnak" tekinthető - jelentette ki Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
2009. szeptember 4. péntek 16:11 - HírExtra
Budai Gyula a sajtó munkatársainak kiosztotta Benedek Fülöpnek, az MNV Zrt. agrárportfolióért felelős vezérigazgató-helyettesének feljegyzését, amely - mint a szövetségi igazgató elmondta - a vállalat belső levelezéséből származik.

A feljegyzésben az áll: "(...) a tervezett csereügylet szakmailag nehezen támogatható, megalapozható, jogi szempontból pedig megvalósítása jelentősebb akadályokba ütközhet".

Ez volt tehát a vagyonkezelő álláspontja 2008. június kilencedikén, másfél hónappal később azonban a vagyongazdálkodási tanács minden habozás nélkül döntött a földcseréről - tette hozzá.

A Magosz szövetségi igazgatója, aki egyben a Fidesz választókerületi elnöke is, közölte: a feljegyzés alapján egyértelműen megállapítható az, hogy a "sukorói földcsere valóban egy nagy kormányzati lopásnak tekinthető".

Budai Gyula felhívta a figyelmet arra, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szeptember másodikai jelentésében kritizálja a King,s City beruházással kapcsolatos Sukoró-Pilis/Albertirsa ingatlancserét.

"Szeptember másodikától az MSZP-kormánynak papírja van arról, hogy az elmúlt évek során elherdálta és ellopta a nemzeti vagyont" - jelentette ki a politikus.

Úgy fogalmazott: "megígérjük az embereknek, hogy a nemzeti vagyon ellopásáért felelős személyek, beosztástól függetlenül, nem úszhatják meg az elszámoltatást".
A feljegyzésből idézve többek közt elmondta: a sukorói földrészletnek vannak olyan területei, amelyek az országos ökológiai hálózaton belül ökológiai folyosónak tekinthetők, ezért az erre vonatkozó törvény szerint nem minősíthetők beépítésre szánt területnek.

A fideszes politikus, szintén a feljegyzésre támaszkodva, felhívta a figyelmet arra is: a felajánlott albertirsai ingatlanok tulajdoni lapjának vizsgálata alapján az állapítható meg, hogy a földrészek jelzáloggal terheltek.

Ezen kívül a Raiffeisen Bank Zrt.-t illető jelzálogjog biztosítására az ingatlan-nyilvántartásba elidegenítési és terhelési tilalmat is feljegyeztek, amely a csere lebonyolításának szintén akadálya - idézett a feljegyzésből.

Budai Gyula kiemelte: a vagyonkezelő Pest megyei és Fejér megyei területi irodájának is az volt a szakvéleménye, hogy jogilag nem lehet kivitelezni a csereügyletet.
Hangsúlyozta azt is: az is probléma, hogy a Sukorón található állami terület több részlete nem termőföld.

Hozzátette: a 2008. augusztus elsejétől hatályba lépett új földtörvény szerint pedig termőföldet csak termőföldre lehet cserélni.

A Magosz szövetségi igazgatója szerint a belső feljegyzés alapján egyértelműen megállapítható Veres János volt pénzügyminiszter, a Gyurcsány-Bajnai kormány, valamint Oszkó Péter jelenlegi pénzügyminiszter felelőssége az ügyben.
Arra az újságírói kérdésre, hogy hogyan jutott a feljegyzés birtokába, Budai Gyula úgy válaszolt: "megküldték postán".

"Ez a dokumentum teljesen hivatalosan kerülhetett hozzám" - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

szupor
2009. szeptember 4. 17:51
Kormányzati lopás? Talán igaz. Miként a 12 állami gazdaság eladása is talán az volt. És ki tudja, mi mindent olvasnak még egymás fejére jogosan vagy jogtalanul ezek a mi drága (nem érzelmileg, hanem anyagilag) politikusaink?
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását