2024. június 1. - Tünde

A kilakoltatások leállítását sürgeti a KDNP

A Fidesz-KDNP sürgősséggel szeretné tárgyaltatni a kilakoltatások leállításáról szóló határozati javaslatot.
2009. szeptember 4. péntek 12:25 - HírExtra
Soltész Miklós (KDNP) miután a Magyar Szociális Fórum (MSZF) és az Otthonvédők nevű szervezetek képviselőivel tárgyalt, azt mondta, hogy a kilakoltatások miatt az ország vezetőinek lépniük kell. Emlékeztetett arra, hogy korábban országgyűlési határozati javaslatot terjesztettek be a parlament elé. Szili Katalintól azt kérték, hogy házelnökként segítse annak sürgős tárgyalását, ezután pedig a kormánynak azonnal meg kell tennie az abban foglalt lépéseket - mondta.

Elmondta, hogy javaslatuk azokra vonatkozik, akik önhibájukon kívül nem tudják fizetni felvett hiteleiket. Hangsúlyozta, hogy ezek az emberek korábban megfelelő hitelfelvevőknek bizonyultak, és azzal, hogy otthont teremtettek, segítették a GDP növekedését. Véleménye szerint ezért az államnak most kötelessége megvédeni őket attól, hogy tönkremenjen az életük.

A kereszténydemokrata politikus a határozati javaslat egyik fontos elemeként emelte ki, hogy az árverezéseket le kell állítani. Hangot adott annak is, hogy a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) nem az önkormányzatokon keresztül kellene kivásárolnia a nehéz helyzetbe kerültek hitelét, hanem közvetlenül kellene valamilyen segítséget nyújtania.
Kijelentette, hogy ha a következő választások után a Fidesz-KDNP kap megbízást kormányalakításra, akkor ezeket a pontokat végre fogják hajtani.

A megbeszélésen és a sajtótájékoztatón részt vevő Simó Endre, az MSZF szervezője azt mondta, azért keresték fel a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetjét, hogy előterjesszék a társadalom legfontosabb problémáit. Ezek között jelölte meg a megélhetési gondokat, a kilakoltatás és kényszerárverezés kérdését, valamint az egészségügyi problémákat. A szervező a kilakoltatások központi kérdésének nevezte, hogy idén eddig 35-40 ezer ember vesztette el otthonát.

Közölte, hogy a Fidesz-KDNP javaslata egybevág Szili Katalin házelnök augusztus eleji kezdeményezésével, amely arról szólt, hogy a parlament sürgősséggel tárgyalja a kilakoltatások problémáját.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását