2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Bauhaus Budapesten

Hommage Bauhaus 90 címmel nyílik kiállítás 13 vezető magyar képzőművész geometrikus alkotásaiból augusztus 28-án, pénteken Budapesten, az A22 Galériában.
2009. augusztus 22. szombat 12:58 - HírExtra
Mint azt Mengyán András festőművész, a galéria társtulajdonosa az MTI-nek felidézte, a 90 éve, 1919-ben alapított Bauhaus az első olyan szervezett művészeti oktatás volt Németországban, amely az autonóm művészetek irányába fordult, s nem szolgálta a politikát.

A galériában kiállító 13 művész a Bauhaus harmadik generációjához tartozik, és most is kötődik szellemiségéhez. Ingo Glass, a temesvári születésű, Németországban élő absztrakt szobrász volt a kiállítás ötletadója, s a művészek egy régi és egy új munkával lesznek jelen a kiállításon, amelyet Passuth Krisztina művészettörténész nyit meg - tette hozzá Mengyán András.

A galéria fölkérésére részt vesz a tárlaton Bak Imre festő geometrikus képeivel, Csáji Attila festő nyomataival, Fajó János festményeivel, Gáyor Tibor kollázsokkal, Ingo Glass fémplasztikákkal, Haász István reliefképekkel, Haraszty István (Édeske) egy régi statikus- és egy új mobilszoborral, valamint az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Hetey Katalin szobrász olyan mobil plasztikával, amelyhez hozzá kell nyúlni.

Konok Tamás festő geometrikus képeket, Maurer Dóra festményeket, Megyik János lézerrel vágott szobrokat, Mengyán András festményeket, Nemes Judith Párizsban és Budapesten élő festő pedig képeket állít ki - sorolta a galériás festőművész.
A Bauhaus a XX. század első felének legnagyobb hatású művészeti intézménye, a német Jugendstil (szecesszió) majd az azt követő konstruktív törekvések szellemi központja volt, amelyet Walter Gropius alapított. Az intézmény a művészet és az ipar, a művészet és a technika közötti szakadékot kívánta áthidalni, s olyan művészek csatlakoztak hozzá, mint Paul Klee, Vaszilij Kandinszkij, Moholy-Nagy László és Breuer Marcell.

Az Hommage Bauhaus 90 című tárlat szeptember 29-ig tart nyitva az A22 Galériában.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását