Szerednyey Béla végre igazán jól érzi magát, hiszen eljött az ő ideje: beköszöntött a nyár, a kánikula, és természetesen az ehhez a fogalmakhoz kapcsolódó – számára legfontosabb – tevékenység: a vitorlázás. Bár élvezetes pihenése nem lehet tökéletesen zavartalan, hiszen gőzerővel próbálja a rövidesen bemutatásra kerülő Spamalot című vígjáték egyik főszerepét, azért igyekszik maradéktalanul kihasználni balatoni vakációjának munka nélküli napjait.

Emlékszel még az első Nagy Találkozásra imádott Balatonoddal?

A nyarakat kezdettől, vagyis úgy 4-5 éves koromtól fogva Zamárdi-felsőn töltöttem az Édesipari Üdülőben a családommal, mivel apukám ennél a nagyvállalatnál dolgozott. Rögtön otthon éreztem magam a tó közelében, rövid idő után önállóan közlekedtem, tudtam, merre van a strand, a lángosos bódéja.

Úgy tudom, mostani siófoki vízi bázisod helye nem véletlen, hiszen sráckorodban is kötődtél már a déli part fővárosához.

Így igaz: kiskamasz voltam még, amikor Zamárdiból átkeveredtem Siófokra, ahol rendszeresen szörföztem. Később a szüleim vettek egy nyaralót Kenesén, így attól kezdve már oda tette át a Szerednyey család a nyári nagy közös vakációk helyszínét.

Hogy sikerült hozzájutni a házhoz?

Egyik legjobb barátommal azt javasoltuk a szüleinknek, hogy vásároljanak közös erővel telket a kenesei hegyoldalban. Olyan meggyőzőek voltunk, hogy szerencsére ötletünket elfogadták a felnőttek, megvették a legmegfelelőbb telket, így nem sokkal később már a telepanorámás házat élvezhettük nyaranta mindnyájan. Minden vakációt ott töltöttem, a legszebb emlékeim a gimnáziumi nyarakhoz kötődnek. A vendégjárás nálunk legtöbbször már reggel 8-kor elkezdődött, és este tízig nem is maradt abba. Napközben a gyerektársaimmal focimeccseket rendeztünk a strandon, késő délután bulikat, szalonnasütéses tábortüzeket a kertünkben, esténként pedig a helyi diszkóban kajtattunk a lányok után.

BALATONI NYÁRI MUNKÁN

Nyári munkát is kizárólag a Balatonnál vállaltál gimis korodban?

Igen, nagyobb srácként már minden szünidőben dolgoztam pár hetet, mert voltak bizonyos igényeim, viszont nem akartam apukámékat terhelni a zsebpénzem előteremtésével. Többek között dobozoltam a csokigyárban apuéknál, egy másik nyári munkám idején pedig kitanultam a komplett autószerelést egy szervízben. Ez utóbbi tudásom ma is jól jön.

Megvan még a kenesei ház?

Megvan, csak sajnos szó szerint betemette már a gaz, a fű. Valahogy kikopott a család alól az elmúlt évtizedekben, egyre ritkábban utaztunk oda, egy nap pedig nem mentünk többé.

A Balatonnal viszont egy percre sem szakítottál, sok-sok éve saját vitorlás hajód van. Hogyan kezdődött ez a ma már olthatatlanná lett szenvedélyed?

Sok olyan technikai dolgot tanultam meg a szörfoktatások alkalmával, ami a vitorlázásban is alapvető követelmény, a hajózásba pedig vitorlázni tudó barátaim révén szerettem bele, méghozzá halálosan! Az első hajómat 1992-ben vettem egy német pasastól, de hat évvel később nekiugrottam, és saját kezűleg építettem egy hajót magamnak. Csak a műanyag héjat vettem meg készen, és munka közben folyamatosan figyeltem a körülöttem dolgozó hajóácsokat, szakembereket, mit, hogy kell csinálni. Egy évre rá vízre tettem Füreden a két kezemmel „barkácsolt” hajómat! Nagyon büszke vagyok rá, azóta is ezzel járom a vizeket.

VÍZI KALANDOK

Volt már valamilyen emlékezetes vízi kalandod?

Egyszer egy barátommal felfedeztük a víz alatt – a fűzfői partszakasz közelében – egy komplett, valószínűleg világháborús repülőgép maradványait. Tisztán láttuk a körvonalakat felülről! Mi persze egymagunk nem tudtuk volna kiemelni a roncsokat, de amikor legközelebb arra jártunk, már nem találtuk meg újra. Tudomásom szerint később hivatalosan is kiemelték a maradványokat a vízből.

Átéltél nagy vihart vitorlással?

Szerencsére ezt eddig megúsztam. Kishajóval már rengetegszer elkapott a balatoni vihar, de minden alkalommal még időben partot értem. Az a jó a déli partszakaszban, hogy ha közeledik egy nagy viharfelhő, azt remekül meg lehet látni Siófokról: nem véletlen, hogy az obszervatórium is a siófoki kikötő mellett üzemel.

ÉLETFORMA

Tudom rólad, hogy a Madách nyári előadásai után képes vagy magad bevágni a kocsiba, hogy egy órán belül már a hajód kajütjében hajthasd álomra a fejedet. Mitől lettél ennyire „függő”?

Ha valaki már járt a hajómon – amúgy ezt a Vacsoracsata műsorában is megmutattam -, kifelé menet a lépcső alatt olvashatott egy táblát, amin ez áll: „A vendégek mindig örömet okoznak, ha nem az érkezésükkel, akkor a távozásukkal!” Ez azt jelenti, hogy szívesen látom a barátaimat, ismerőseimet a hajómon, de legjobban egyedül szeretek lenni a fedélzetemen. A húgom nagyobbik fia most 23 éves, és bár korábban egyáltalán nem érdekelte a vitorlázás, az elmúlt pár évben egyre inkább vonzza a dolog. Én örömmel tanítgatnám őt, hiszen kicsit mindig is olyan volt nekem, mintha a saját fiam volna. Legjobban mégis teljes magányban szeretek lenni a vizen. Ilyenkor bezárkózom, üldögélek a fedélzeten, a hajó orrában, vagy a kajütben, nagyritkán elszívok egy jó szivart, megiszom egy pohár vörösbort: nincs számomra szebb élmény! Ez egy életforma. Hálás vagyok a Balatonnak, mert rengeteg csodálatos élményt, emléket adott az elmúlt évtizedekben, és közben sok mindenre megtanított. Többek között a rendszeretetre is, hiszen a vizen minden borul, ha csak úgy össze-vissza dobáljuk be a cuccainkat, egyszerűen muszáj megszokni, hogy rendet kell tartani! Ha tehetném, csináltatnék a siófoki kikötőtől a budapesti színházamig egy vízi csatornát, és azon jönnék-mennék egész évben a hajómmal. Csak felvitorláznék, ha előadásom volna, kikötnék a Nagykörúton, és odaúsznék a bejárathoz. Tudom jól, ez mindörökre álom marad, de bevallom, nekem akkor is nagyon tetszik…