2024. május 8. - Mihály

Elhunyt a jazz nagy öregje

Hetvenhat éves korában elhunyt Rashied Ali, kiváló szabad jazz-dobos, aki többek között a stílus mesterének számító John Coltrane utolsó albumán is megcsillogtatta tehetségét.
2009. augusztus 15. szombat 07:33 - HírExtra
A philadelphiai születésű Rashied Ali a manhattani Belleuve kórházban hunyt el szerdán, halálát a tüdejében kialakult vérrög okozta - jelentett be felesége, Patricia Ali.

Mikor 1965 novemberében, az akkor már befutott John Coltrane úgy határozott, hogy két dobossal akar színpadra lépni a New York-i Village Gate nevű éjszakai szórakozóhely közönsége előtt, akkor Alit választotta Elvis Jones dobos mellé. Coltrane ugyanebben az évben kiadott "Meditations" című albumán még mindkét zenész közreműködött, ám a jazz-mester halálát nem sokkal megelőző 1967-es "Interstellar Space" lemezen már csak Rashied dobjátéka kísérte a zseniális szaxofonjátékot.

Coltrane halálát követően a jazz-dobos először európai turnéra indult, majd New Yorkba visszatérve ismét nekivágott a zenélésnek. 1973-ban nyitotta meg Ali's Alley nevű jazz klubját és elindította a Survival Records kiadót, melyet haláláig irányított. Mintegy negyven évet felölelő pályafutása során olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Don Cherry, Albert Ayler, Alice Coltrane és Archie Shepp. Az utolsó években alapította meg a The Rashied Ali Quintet formációt, melynek idén jelent meg a Live in Europe című albuma. "Utolsó napjaiban is lenyűgözően játszott. Hihetetlen odaadással viszonyult a zenéjéhez" - mondta felesége.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását