2024. június 1. - Tünde

Nemzeti kerekasztal a romatámadások miatt?

Nemzeti kerekasztal létrehozására tett javaslatot a Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) elnöke az államszervezet és a demokrácia megerősítése, valamint a romák elleni támadások miatti feszültségek kezelése érdekében egy csütörtöki egyeztetésen Budapesten.
2009. augusztus 6. csütörtök 16:01 - HírExtra
Horváth Aladár azzal kapcsolatban hívta tanácskozásra roma szervezetek vezetőit, értelmiségieket és jogvédőket, hogy hétfőre virradóra ismeretlenek újabb fegyveres támadást intéztek cigányok ellen: egy 45 éves nőt agyonlőttek, 13 éves lányát pedig életveszélyesen megsebesítették a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kislétán.

Az RPA elnöke azt mondta: egy nemzet és egy köztársaság van, aki megosztásra törekszik, az a köztársaság ellen támad. Mint hozzátette, a romák elleni támadások elkövetői azt akarják sugallni a nemzetnek, "hogy a cigányok idegenek, társadalmi szemetek, akik eltakaríthatók".

A roma jogvédő a tanácskozáson azt javasolta, hogy hozzanak létre nemzeti kerekasztalt a köztársasági elnök, a közjogi méltóságok, ellenzéki és kormánypárti vezetők, politikusok, valamint a történelmi egyházak, roma és nem roma szervezetek, továbbá a médiumok vezetőinek részvételével a demokratikus államrend megszilárdítása, a nemzeti béke megőrzése érdekében. Emellett Sólyom László államfő vezetésével tartsanak antirasszista felvonulást, tüntetést az említett vezetőkkel közösen.

Horváth Aladár azt kérte a roma és nem roma vezetőktől, politikusoktól: tegyék félre személyes vagy politikai ellentéteiket, s egységes és közös álláspontot kialakítva döntsenek a nemzet sorskérdéseiről.

Daróczi Ágnes, a Phralipe roma szervezet elnökhelyettese úgy fogalmazott: "meg kell szüntetni az állami rasszizmust", amely az írott joggal szemben engedi a megkülönböztetést az oktatásban, a foglalkoztatásban vagy akár a hétköznapokban.

Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott azt mondta: valamennyi politikai pártnak "megvan a maga bűne" abban, hogy "mára idáig jutott a cigányság". A szocialista országgyűlési képviselő a roma társadalmi egység szükségességét hangoztatta, s a romák elleni támadásokról szólva úgy fogalmazott: csak a rendvédelmi szervek megerősítésével lehet megvédeni a cigányságot és elfogni az elkövetőket. Arra kérte a magyar hatóságokat, hogy kérjenek külföldi segítséget az Európai Unión kívüli tagállamoktól is.

A tanácskozáson részt vett Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa is, aki - mint mondta - azért fogadta el a meghívást, hogy demonstrálja: társadalmi és politikai összefogásra van szüksége az országnak.

A tanácskozásra az RPA elnöke az Országos Cigány Önkormányzat vezetése mellett fideszes országgyűlési képviselőket is meghívott, akik azonban nem jelentek meg.

A tanácskozás résztvevői várhatóan csütörtök délután közös állásfoglalást fogadnak el.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

göre gábor
2009. augusztus 6. 16:23
Mindenki bűnös, aki nem roma pátyóló! Miért is? Mert a semmittevés nyomort szül, és te magyar szüntesd ezt meg! Mit nem lehet ezen érteni, politikusok meg menjenek cigány udvart seperni, ott talán rendet tudnak tenni!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását