2024. június 17. - Laura, Alida

Menny és pokol

A háromszoros győztes Andy Roddick meggyőző játékkal jutott a harmadik fordulóba az 1,4 millió dollár összdíjazású, washingtoni keménypályás férfi tenisztornán.
2009. augusztus 6. csütörtök 08:57 - HírExtra
Az első helyen kiemelt hazai játékos két sima szettben búcsúztatta a német Benjamin Beckert a szerdai játéknapon.

Roddick először játszott azt követően, hogy július 5-én ötszettes mérkőzésen alulmaradt a svájci Roger Federerrel szemben a wimbledoni torna döntőjében. A világranglistán ötödik helyezett tengerentúli teniszező a mérkőzés után úgy nyilatkozott, hogy az egy hónapja megsérült csípőjével már nem volt gondja, de azért óvatosan kezdett, igyekezett stabil alapokon fokozatosan felépíteni a játékát.

"Nem szerváltam igazán jól, de ha van valami, ami miatt nem aggódom, ha éppen egy kicsit döcögősen megy, az éppen az adogatásom" - tette hozzá.

Nem került viszont a legjobb 16 közé a harmadikként rangsorolt francia Jo-Wilfried Tsonga, akit egy másik amerikai, John Isner búcsúztatott.
Eredmények:
2. forduló (a 16 közé jutásért):
--------------------------------
Roddick (amerikai, 1.)-Be. Becker (német) 6:3, 6:2
Isner (amerikai)-Tsonga (francia, 3.) 4:6, 7:6 (7-2), 7:6 (7-4)
Gonzalez (chilei, 4.)-Falla (kolumbiai) 7:5, 7:5
Söderling (svéd, 5.)-Juzsnyij (orosz) 6:3, 6:1
Ferrero (spanyol)-Robredo (spanyol, 7.) 6:3, 6:2
Petzschner (német)-Fish (amerikai, 9.) 1:6, 6:4, 6:1
Karlovic (horvát, 11.)-Schüttler (német) 6:4, 7:5
Gicquel (francia)-Troicki (szerb, 12.) 3:0-ás állásnál Troicki visszalépett
de Chaunac (francia)-Turszunov (orosz, 14.) 3:6, 7:6 (7-3), 7:5
Hewitt (ausztrál)-Sela (izraeli, 15.) 6:3, 2:6, 6:2
Querrey (amerikai, 16.)-Kunyicin (orosz) 6:3, 6:4
Odesnik (amerikai)-Andrejev (orosz) 2:6, 7:5, 6:4
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását