Bűnügy

Újvárosi drogbotrány: külön nyomozócsoport megy rá az ügyre

Külön nyomozócsoport alakult Dunaújvárosban a hétvégi kábítószer-mérgezés körülményeinek kivizsgálására; a rendőrség kábítószerrel való visszaélés miatt indított eljárást az ügyben - közölte az MTI-vel hétfőn a rendőrség.

Szombaton az egyik dunaújvárosi szórakozóhelyről hívták a mentőket, mert feltehetően a partidrogként ismert kábítószertől rosszul lett öt fiatalember és egy fiatal nő – mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A 23-29 éves fiatalok közül ötöt a mentők kórházba szállítottak, hatodik társuk néhány órával később lett rosszul. Kettejük állapota olyan súlyos volt, hogy lélegeztetőgépre kellett őket helyezni. A szakszerű kórházi ápolás után vasárnap valamennyiüket hazaengedték – mondta el Németh-Kész Mónika rendőr százados.

Tájékoztatása szerint a rendőrségi vizsgálat során egyebek között arra keresik a választ a nyomozók, hogy a fiatalok áldozatok voltak-e, – azaz valamelyik velük szórakozó társuk esetleg az italukba keverte a kábítószert, – vagy tudták, hogy drogot fogyasztanak, s így szenvedtek mérgezést.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.