2024. április 18. - Andrea, Ilma

Botrányos végkielégítés - közpénzből!

Sokat megélt gyomrunknak is erős az az eset, ami a BKV-nál történt. Megint, igen, megint a BKV-nál. Százmilliós végkielégítés után, visszavették a humánpolitikai igazgatót, potom 1,2 milliós havi fixért.
2009. július 23. csütörtök 15:19 - Pénzes Dávid
Botrányos végkielégítések I.
A BKV történetében nem ez az első eset, hogy a vezetőség milliós végkielégítése vagy prémiuma borzolja a kedélyeket. Aba Botond távozó vezérigazgatóként 9 millió forintos járandóságot kapott, a közös megegyezés részeként. (A főváros ígérte, hogy kivizsgáltatja a végkielégítés ügyét, de ebből semmi sem lett.) Gulyás László korábbi metróbiztost indoklás nélkül váltották le, 10 millió körüli végkielégítéssel. Menyhért László közlekedési vezérigazgató-helyettest 2007 áprilisban mentették fel, 35 milliós végkielégítéssel.
Igen, a hír igaz. A BKV nagyjából százmillió forintot fizetett ki végkielégítésként a vállalat személyzeti vezetőjének, Szalainé Szilágy Eleonórának. A pontos összeg ugyan nem ismert, de a nagyságrend ez. A végkielégítés annak okán merült fel, hogy az igazgató munkaviszonyát közös megegyezéssel 2008. december év végén megszüntették.

Szalainé Szilágy Eleonóra annak rendje és módja szerint fel is vette ezt az apró összegecskét. Ha valakinek már az összegen felfordult a gyomra, akkor most szedje össze magát. Ezek után ugyanis a BKV vezetése úgy döntött, mégis megtartaná Szalainét. Erre fel ki is találták, hogy hosszabbítsák meg a szerződést ez év végéig. Havonta 1,2 milliórét. No, ezzel le is volt tudva a gond.

Mindenki jól járt. A BKV-nak nem kellett új személyzeti főnök után nézni, Szalainé pedig meggazdagodott. Bár ezek után gyanítható, hogy eddig is volt mit a tejbe aprítania. Egyedül egy valaki nem járt jól. Az ország – ha ez egyáltalán számít egyeseknek. Ugyanis mindezt az állampolgárok befizetett adóforintjaiból oldották meg. Naná, hát mi másból?

Megengedhetetlen

Botrányos végkielégítések II.
Az Aba Botondot váltó Antal Attila vezérigazgatói fizetését úgy alakították át, hogy az új vezér havi bérét megduplázták, másfél millió forintra emelték, kiegészítve az éves bér 150 százalékát kitevő prémiummal. A BKV-tól alig egy év után távozott Antal Attila 60-100 millió forintos végkielégítést is kaphatott volna, de erről lemondott. Utódja, Kocsis István hasonló konstrukcióban kapja javadalmazását, 2013 augusztusig szóló szerződése alapján, ha a vezérigazgató - akinek jelenlegi inog a széke - idő előtt távozna, információink szerint egyévi fizetésének megfelelő végkielégítést kaphatna. (nol.hu)
De ne bántsuk szegény jó Szalainét. Tételezzük fel, hogy ő a világ legjobb személyzeti főnöke, meg hogy elévülhetetlen érdemei vannak a BKV-sztrájkok kezelésében. Érdemei elismerése mellett menjen szépen nyugdíjba és kapja meg a kielégítését végleg. Persze nem ilyen elmebeteg nagyságrendben, mert ez azért bicskanyitogató.

Ér ennyit Szalainé munkája, hogy a köz pénzéből százmilliót a zsebébe nyomjunk? Ez még akkor is kérdéses, ha tényleg ő a legjobb. Végülis nem a versenyszférában, hanem egy állami cégnél dolgozik. De az, hogy ezután pofátlanul visszaveszik, majd tovább folyósítják a havi 1,2 milliót na, erre már nincsenek szavak. Esetleg olyanok, amiket nem illik még kimondani sem, nemhogy leírni.

Ráadásul a cég könyvvizsgálója, a Deloitte egyik jelentése szerint „fennáll a kockázata, hogy a végkielégítések nem a jogszabályoknak, a belső szabályzatnak megfelelően kerülnek kifizetésre, illetve a belső kontrolok nem működnek megfelelően”. A cég javasolta is, hogy vizsgálják felül ezeket a végkielégítéseket. Ám egy ügyben sem történt semmi.

Miért történt mindez?

Két lehetőség van. Az első, hogy döntésképtelen emberek ülnek a BKV vezetésében. Nem szokás csak úgy hűbelebalázs módjára valakinek 37 évnyi munkaviszonyát megszüntetni. Ez mind a BKV mind Szalainé részéről komoly döntést, amit nem vonogatunk hipp-hopp vissza. Illetve ha igen, akkor az csak az alkalmatlanságot bizonyítja.

A második lehetőség némileg szégyenletesebb. Vagyis direkt csinálták az egészet. Mondhatjuk úgy, hogy előre megfontolt szándékkal kitervelték. És szó sem volt semmiféle szakmai kérdésről, csupán pénzügyiről.

De ki áll az ügy mögött?

A szerződést az a Balogh Zsolt szentesítette, aki egykor megbízott vezérigazgató volt a cégnél. Ebben a minőségében írta alá a papírokat. Balogh ma általános vezérigazgató-helyettes. Baloghról tudni kell, hogy egyes hírek szerint a vezérigazgatói székre pályázik. Nem is esélytelenül, ugyanis az egyik fő támogatója Hagyó Miklós, a főváros szocialista alpolgármestere.

Hagyó ráadásul erősen összerúgta a port Kocsis István jelenlegi BKV-vezérrel, annak gyanús ügyei miatt. Nagy esély van tehát arra, hogy a BKV hamarosan vezér nélkül marad. Ha azonban Balogh most a Szalainé-ügy miatt besározódik, lehet, hogy nem lesz elfogadható a posztra, akárki is támogatja.

***

Nem véletlen, hogy Hagyó Miklós azonnal lépett, és maga kezdeményezett azonnali vizsgálatot az ügyben. A politikus felkérte Székely Gábort, a BKV Zrt. Felügyelőbizottságának elnökét, hogy haladéktalanul vizsgálja ki, tényszerűek-e a sajtóban megjelentek, illetve, hogy a történtek jogszerűek, szabályosak és indokoltak voltak-e.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

aser
2009. július 24. 01:29
Mi ebben az uj?Az összes Állami cégnél ezek mennek!A BKV-t a fideszmédia emelte ki,mert ezzel kivánták jelezni ezen cégekre irányuló zsákmányjogukat!
Csak egy jellemző dolog:Az Antall kormány idején,tömegével ültek a minisztériumok főosztályvezetői székeiben csak középiskolai végzettséggel rendelkezők!Holott a gyárakban 5-10 fős csoportok müvezetői beosztásához is EGYETEMI végzettséget irtak elő!
bagi
2009. július 23. 19:33
Köcsög BKV: állandóan siránkoznak a veszteségeik miatt és 300 Ft-os jeggyel lehet akár 25 métert is utazni náluk, s közben trükköznek és millárdok tömegét osztogatják szét egymást között. Börtönbe érdekes egyik sem kerül soha - az a büdös, dagadt MSZP-s alpolgármester és Demszky se. Vajon miért is?
gizimama
2009. július 23. 18:39
mire célzol ezzel?
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását