2024. május 6. - Ivett, Frida

Kritikus a nővérhiány

Sürgősen megoldást kell találni a nővérhiány miatt kialakult, a dolgozók által kritikusnak tartott helyzetre - közölték szakemberek egy csütörtöki konferencián, Budapesten. A tanácskozást szervező Semmelweis Egyetem kormánybiztos kinevezését javasolja.
2008. május 15. csütörtök 21:09 - Hírextra
A struktúraváltás miatt 3500 dolgozót bocsátottak el és több tízezer szakápoló hiányzik a szakmából, a jelenlegi állomány pedig elöregedik, nincs utánpótlás, mert nem vonzó a szakma a fiatalok számára - mondta Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke az érintett tárcák, kamarák képviselőinek részvételével tartott konferencián.

Álláspontja szerint olyan életpályamodellt kell bevezetni, amely a fiatalok számára is vonzóvá, kiszámíthatóvá teszi ezt a szakmát, de a már dolgozóknak is stabilabb hátteret tudna biztosítani.

Balogh Zoltán kiemelte, hogy ennek hiányában nagyon kevés fiatal választja ezt a pályát, s az alacsony bérek miatt is nagy az elvándorlás a területről. Ennek elkerülésére szerinte ösztöndíj- és támogatórendszert kell bevezetni.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a jobb keresetek és munkakörülmények miatt tavaly 20 százalékkal többen mentek ki külföldre dolgozni, mint a korábbi évben, és a szám tovább emelkedik. Eközben egyharmadára csökkent a szakképzésben részt vevők száma, a képzőhelyek pedig jórészt megszűntek. Tanfolyamon tavaly 1397-en szereztek képesítést, míg 2001-ben még 3550-en - tette hozzá.

Szabó Bakos Zoltánné, a székesfehérvári Szent György Kórház ápolási igazgatója arról számolt be, hogy a korábban Erdélyből és Szlovákiából érkezett ápolóik Svájcba, Németországba mennek tovább, vagy visszatérnek hazájukba. Úgy vélte, megoldás lehetne a problémára, ha a képzés vagy továbbképzés időszakára támogatást nyújtanának az ápolóknak, növelnék fizetésüket.

A Semmelweis Egyetem a konferencia kapcsán kiadott közleményében kiemelte, hogy sürgős, kormányzati szintű intézkedésekre van szükség. Javasolja, hogy nevezzenek ki kormánybiztost, aki jogkörrel rendelkezik a további helyzetfelméréshez és intézkedésekhez.

Az intézmény halaszthatatlannak tartja a minimumfeltételek és az e szerinti bértömeg meghatározását, rövidített idejű képzések indítását, a munka melletti képzések ingyenessé tételét, és a természetbeni juttatások mértékének emelését.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását