2024. május 7. - Gizella

Egymilliós bírság a MÁV-nak

A közbeszerzési törvény megsértése miatt 1 millió forint bírsággal sújtotta a MÁV Zrt.-t a Közbeszerzési Döntőbizottság, és megsemmisítette az ajánlatkérő részvételi felhívását.
2009. július 22. szerda 19:00 - HírExtra
A MÁV Zrt. 25 kilovoltos vasúti felsővezeték-hálózatán a felsővezeték karbantartására, hibaelhárítására és egyéb az üzemeltetéssel kapcsolatos tevékenységek elvégzésére írt ki pályázatot. A székesfehérvári Fehérvillám Kft. szerint a pályázati feltételeket csak kevesen tudták volna teljesíteni, ezért a döntőbizottsághoz fordult.

Kovács János, a Fehérvillám Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, azt szeretnék elérni, hogy a kiíró a feltételeket úgy határozza meg, hogy az közbeszerzésen többen is elindulhassanak.

A döntőbizottsági határozata alátámasztotta a panaszt, mivel megállapította, indokolatlanul versenyszűkítőek a kiírásban szerepeltetett alkalmassági feltételek. Ilyen például az, hogy csak 25 kilovoltos feszültségű vezeték karbantartásából, felújításából, építési tevékenységéből származó referenciával lehet megfelelni. A közbeszerzési törvénybe ütközőnek találták azt is, hogy az ajánlatkérő helyi ismeretet követelt meg a leendő nyertestől, noha ezzel csak a jelenlegi üzemeltető cégek rendelkezhetnek, így ezzel kizárja a más országban, vagy másik vasúti hálózati rész karbantartásában gyakorlatot szerzett szakembereket.

A MÁV Zrt. közölte, hogy eredetileg a 25.000 voltos felsővezetéki rendszer karbantartásához a témában tapasztalt vállalkozókat kerestek, de tiszteletben tartva a döntőbizottság döntését, ennek megfelelően írják majd ki az új tendert.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

PEPITA
2009. július 22. 19:57
A MÁV.-vezérektől tanulta a mutyizást Fleto is.Több milliárdot tüntettek el a MÁV.osok,és ezt még ráadásul kijátsszák mintha a vasút annyiba kerülne. Ez az ország becsapására.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását