2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Vizsgálják, mi volt rossz a híd építésénél

Az M31 és az M3 autópálya csomópontjában épülő híd kedd hajnali balesetének vizsgálata szerdán reggel kezdődik, és pár hét alatt várhatóan le is zárul.
2009. július 21. kedd 18:25 - HírExtra
Windisch László létesítményvezető a történteket ismertetve elmondta: a 16 vasbeton I-gerenda közül az utolsó beemelése közben, a daru kötelének lazításakor eltört, és magával sodorta a mellette lévő gerendát is.

A vezérigazgató szerint a problémát okozhatta emberi mulasztás és a gerenda hibája is. Az előbbit véleménye szerint kizárja az a tény, hogy mindössze egy ember szenvedett enyhe sérülést, a gerenda hibája pedig azért valószínűtlen, mivel sorozatban építenek be ilyenek a hidakba.

A Gödöllőt az M0 autópályával összekötő M31 autópálya építését a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tenderén a Colas-Eger Zrt. nyerte el, 21,8 milliárd forinttal. A Hídépítő alvállalkozóként épít meg a szakaszon lévő 21 hídból 19-et - mondta a létesítményvezető. Ezek hasonlóak a gödöllői csomópontban épülőhöz, ez utóbbi azonban átíveli az M3 autópálya mindkét pálya-részét.

A kivitelező két éjszakára kapott engedélyt, hogy a munkálatok miatt lezárja az M3-as autópálya mindkét pályáját. Az első alkalommal helyezték el az egyenként 28 méteres és 28,5 tonnás gerendákat, amelyek közül az utolsóval a baleset történt. Amint a vizsgálatot követően a munkálatok folytatódhatnak, egy újabb éjszaka felszerelik azt az állványzatot, amely felett akadálytalanul folyhatnak a híd befejező munkái.

Az eltört gerenda nem veszélyezteti az M31 jövő április 1-jére tervezett befejezését - mondta Fehér László. A kijavítással járó költségek pedig a kivitelezőt terhelik - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását