2024. május 8. - Mihály

Visszatér a Videoton

Keddtől a régi-új néven szerepelteti csapatait a Fehérvár FC kft., a magyar labdarúgásba így visszatér a Videoton FC elnevezés.
2009. július 21. kedd 20:07 - HírExtra
A székesfehérvári klub erről közleményben tájékoztatta az MTI-t, hozzátéve: "a döntést az tette lehetővé, hogy a Videoton Holding Zrt. tulajdonosai úgy látták, azok a kedvező változások, amelyek Garancsi István tulajdonszerzésével kezdődtek a székesfehérvári klub életében, olyan pályára állították a futballklubot, amellyel ismét méltóvá vált a patinás, a nemzetközi futball világában is jól ismert név viselésére".

A tájékoztató kitér arra is, hogy Garancsi István, a Fehérvár FC kft. százszázalékos tulajdonosa, a klub korábbi működését érintő perek lezárása, a sportvállalkozás gazdasági erejének megszilárdítása után döntött úgy, hogy - a szurkolók vágyával összhangban - kezdeményezi a Videoton név újbóli felvételét.

A megállapodás tényét a Videoton Holding Zrt. is közleményben erősítette meg. Ebből kiderül, hogy nem klasszikus szponzorációról van szó, a cég "az FC által szorgalmazott megállapodással elismeri a sportklub eddigi eredményeit, erőfeszítéseit a nagy hagyományokkal rendelkező székesfehérvári futball stabilizálásában, és fejlesztésében, s ezért biztosítja számára a névhasználati jogot".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását