Kultúra

Elindult a nyári egyetem

Megkezdődött a Debreceni Nyári Egyetem négyhetes kurzusa; az ország legrégebbi és legnagyobb nyári egyetemére az idén több, mint 30 országból csaknem 200 külföldi hallgató iratkozott be.

A korábban elsősorban a magyar nyelv oktatására szerveződött nyári kurzus az idén új elemekkel, a magyar kultúra különböző területeivel bővül – mondta a professzor.

Duffek Mihály művészeti igazgató közölte: a nyári egyetem két hivatalos nyelve, a magyar és az angol az idén harmadikként a zenével bővül. Hallgatói ugyanis több program keretében bekapcsolódhatnak az ugyancsak most kezdődött debreceni nyári zenei akadémia eseményeibe.

A hallgatók magyar népdalokat és néptáncokat tanulhatnak, és ellátogatnak a város múzeumaiba, kulturális intézményeibe is – fűzte hozzá.

Szaffkó Péter, a nyári egyetem igazgatója arról tájékoztatott, hogy a legtöbben Franciaországból, Németországból, az Amerikai Egyesült Államokból, Finnországból, Ausztriából és Lengyelországból érkeztek Debrecenbe, de van hallgatójuk Argentínából, Ausztráliából, Japánból, Kanadából, Kínából és Mexikóból is.

A legfiatalabb résztvevője az egyetemnek 16 éves, a legidősebb pedig egy 72 éves finn származású, Angliában élő, most magyarul tanuló férfi – jegyezte meg az igazgató.

Elmondta azt is, hogy a nyári egyetem tavaszi, nyári, őszi és téli kurzusai mellett Budapesten is működtet nyelviskolát magyarul tanulóknak, s 2005 óta évente két alkalommal Sopronban szervez kéthetes intenzív nyelvtanfolyamokat.

Terveik között szerepel, hogy a határon túli magyar lakta térségekben, elsőként Nagyváradon is rendeznek magyar nyelvi kurzust a Debreceni Nyári Egyetem módszereivel – közölte Szaffkó Péter.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.