2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Adómentes adományozást akar a Fidesz-KDNP

A Fidesz-KDNP azt javasolja, hogy a közcélú adományozást ne terhelje általános forgalmi adó - mondta Soltész Miklós, a pártszövetség népjóléti kabinetének vezetője hétfőn Budapesten.
2009. július 20. hétfő 15:28 - HírExtra
A szocialista kormány az elmúlt években az áfa-törvény módosításával akadályt gördített az adományozók, az egyházak és a karitatív szervezetek, valamint a rászorultak közé azzal, hogy áfa-kötelessé tette az adományokat - fejtette ki sajtótájékoztatón a kereszténydemokrata politikus.

Soltész Miklós szerint ezzel visszavetették a szolidaritást, és emiatt idén a közcélú adományoknak egy jelentős része, körülbelül 30 százaléka nem került el oda, ahol valóban szükség lett volna rá.

Közölte: felszólítják az Országgyűlés elnökét, hogy a Fidesz-KDNP előterjesztését a parlament utolsó olyan ülésnapján, amikor még Szili Katalin elnököl, vegye tárgysorozatba, és sürgős tárgyalással döntsenek arról.

Soltész Miklós azt is kérte Szili Katalintól, segítse javaslatukat, hogy "a szocialisták között át is menjen". "Remélem, hogy az MSZP nagy öregjei átérzik ennek a problémának a lényegét" - fogalmazott.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

ferooo1
2009. július 20. 19:45
MOST HALLOTTAM A RÁDIOBAN ORBÁN NEM INDUL A MAGYAR VÁLASZTÁSON JŐVŐRE MERT ERDÉLYBEN FOG POLITIZÁLNI MERT OTT NÉPSZERÜBB EZÉRT VOLT MINDIG ERDÉLYBEN
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását