2024. május 12. - Pongrác

Még nincs vége a nyelvtörvény botránynak

A három délvidéki magyar párt alkotta Magyar Koalíció közös fellépését kezdeményezte szombaton a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) a szlovák nyelvtörvény módosítása miatt.
2009. július 18. szombat 14:20 - HírExtra
A szervezet közleménye felháborítónak nevezi azt, hogy Ivan Gasparovic szlovák államfő aláírta az államnyelv-törvény módosítását, amit Magyarországon a kormányfő, a házelnök, minden parlamenti párt és ifjúsági szervezete, valamint a négy történelmi egyház is élesen bírált. A VMDP szerint a súlyosan érdeksértő nyelvtörvény körüli történések jól példázzák a Kárpát-medencében a kisantant utódállamok által kezdeményezett korszakváltás kicsúcsosodását.

A végső soron beolvasztást célzó, kihívó lépések közvetlenül Magyarország ellen irányulnak. A nyelvhasználattal és az oktatással kapcsolatos provokációk célja az, hogy Magyarország a nemzetközi politikai színtéren a védekező és egyben az örökös bajkeverő szerepébe szoruljon vissza - fogalmaz a párt.

A kisebbségi közösségek " a belső vitáktól függetlenül " köszönettel és elismeréssel nyugtázhatják, hogy az anyaország politikai elitje, sőt kormánya is egyre kevésbé hajlandó vállalni a szomszédok által ráerőltetett meghunyászkodást, s a diplomáciai túlerővel szembeni folyamatos engedményeket - állapítja meg a VMDP, amely szerint a továbbiakban nemcsak arra van szükség, hogy igazának tudatában a magyar kormány a szlovák államnyelv-törvény ügyével valóban megjelenjen a nemzetközi politikai színtéren, hanem arra is, hogy a határon túli magyar politikai és civil szervezetek tömeges rendezvényeken biztosítsák támogatásukról a szlovákiai magyarokat.

A VMDP azért kezdeményezi a Magyar Koalíció pártjainál egy széles vajdasági konvenció megtartását. Az összejövetel részvevőinek támogatásukról kell biztosítaniuk a szlovákiai magyaroknak az államnyelv-törvény hátrányos megkülönböztetést megalapozó cikkelyei ellen folytatott küzdelmét.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását