2024. április 19. - Emma

Korrupció sül ki a fóti balhéból?

A Népszabadság szerint a rendőrség még nem hallgatta meg azokat, akik a fóti korrupciógyanús ügy titkos hangfelvételén egy helyi beruházás "pótmunkázásáról" tárgyalnak.
2009. július 17. péntek 08:41 - HírExtra
A napilap úgy tudja: egy másik hangfelvétel is a korrupciógyanút erősítheti. Ezen arról tárgyalnak, hogy ki mennyire járhat jól, ha sikerül végrehajtani a tervet.

A Népszabadság emlékeztet arra: a korábban nyilvánosságra került hangfelvételen Simó Attila, a Fóti Közszolgáltató Kft. ügyvezetője, Kalló Richárd, a cég felügyelőbizottságának Fidesz által delegált elnöke és Szilos József ügyvéd tárgyal, utóbbi a helyi útfelújítási beruházásban érdekelt Swietelsky cég képviseletében.

Szilos az iránt érdeklődik: miként lehetne "pótmunkázással" elkölteni azt a közel ötvenmillió forintot, amely a Swietelsky által benyújtott 108 milliós - legolcsóbb és így nyertes - ajánlat és az önkormányzat 152 milliós keretének különbözete. Szilos azzal győzködi a pótmunkázást elvben jóváhagyni hivatott Simót, hogy ebben érdekeltté tudná tenni. Utalás hangzik el arra, hogy ezt a technikát már más városoknál is alkalmazták. Nem ment ugyan mindenhol könnyen, de mint az egyik hang (a felvétel szerint Szilos) fogalmaz: "a végén kellett hozzá Kövér Laci, de azért elintéztük." A pályázatot a hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után felfüggesztették" - olvasható a lapban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását