2024. május 8. - Mihály

Ipari park egymilliárdért

Egymilliárd forintos beruházással 18 hektáros ipari park épül Baktalórántházán; a létesítmény alapkövét pénteken helyezték el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban.
2009. július 10. péntek 15:10 - HírExtra
Az ipari befektetési területet egy régi, 8 hektáros fafeldolgozó telep átépítésével és annak 10 hektáros bővítésével alakítják ki - mondta Imri László, a Baktai Ipari Park Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek. Kiemelte: a területen teljesen kiépítik a termelői infrastruktúrát, létrehoznak egy 4.100 négyzetméter alapterületű gyártócsarnokot, továbbá egy meglévő irodaépületből a kisvállalkozások fogadására inkubátorházat alakítanak ki, s hozzá étterem és konyha is épül.

Imri László tájékoztatása szerint az épülő baktalórántházi ipari parkba már több cég jelezte betelepülését, képviselőik már aláírták a szándéknyilatkozatot is. Egy német vállalkozás a 4.100 négyzetméteres gyártócsarnokot venné birtokba, s úgynevezett "gyorsház" elemeket készítene és építene a kelet-európai térségben. A cég nevét az igazgató - annak felhatalmazása nélkül - nem árulta el. A többi cég az ipari parkban kialakításra kerülő hat nagyobb telekhelyre pályázik, ahol saját telephelyet építenének ki.

Imri hangsúlyozta: a baktalórántházi ipari parkot felértékeli a befektetőknél, hogy a továbbépülő M3-as autópálya Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakaszának nyomvonala, illetve a sztrádához majd csatlakozó M49-es gyorsforgalmi út mentén fekszik, ami Északkelet-Erdélyt köti be a kiemelt európai úthálózatba. Így a betelepülő cégek a telephelyükről gyors áruszállítással érnék el Ukrajnát és Romániát, sőt a Baktalórántházához szintén közeli záhonyi vállalkozói és logisztikai övezete 2013-as elkészülte után, megnyílna az út számukra Oroszország és az ázsiai országok felé is.

Emellett a kisváros környékén biztosított a munkaerő, hiszen a munkavállalók mintegy 30 százaléka vár állásajánlatra; szakmai képzésüket, átképzésüket pedig Baktalórántháza két középiskolája kész magára vállalni. A baktai ipari park jövőre készül el, de a betelepülni szándékozó cégek akár már az építkezéssel egy időben is megkezdhetik ott saját termelő egységük létesítését.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását