2024. április 18. - Andrea, Ilma

Kávéval az Alzheimer-kór ellen

Napi öt kávé enyhítheti az Alzheimer-kórral járó memóriaproblémákat - idézte amerikai kutatók eredményeit hétfőn a BBC hírportálja.
2009. július 6. hétfő 14:35 - HírExtra
A Floridai Egyetem kutatói 55 Alzheimer-kóros egeret vizsgálva megállapították, hogy a koffein gátolta a betegséget jelző fehérje-lerakódások kialakulását az állatok agyában. A memóriazavarokat mutató egerek a kísérlet idején 18-19 hónaposak voltak, ami nagyjából 70 éves emberi kornak felel meg.

Az egerek egyik csoportja koffeinnel dúsított, másik fele tiszta vizet ivott. Naponta öt kávénak, mintegy 500 milligramm koffeinnek megfelelő mennyiséget vettek így magukhoz az anyagból a rágcsálók. A kutatók szerint két csésze capuccinónak, 14 csésze teának vagy 20 pohár kólának felel meg ez a napi adag.

Két hónap elteltével újra elvégezték az egereken a memóriatesztet és azt tapasztalták, hogy a kávézó csoport sokkal jobban teljesített, mint korábban, gyakorlatilag úgy, mintha nem lett volna beteg, míg a tiszta vizet ivók állapota nem változott.

A koffeines egerek agyában ráadásul 50 százalékkal csökkent a béta-amiloid fehérje molekuláiból álló plakkok mennyisége, amely a demenciával járó Alzheimer-kórt jelzi. A kutatók azt is feltételezik, hogy a koffein a gyulladást is csökkenti az állatok agyában.

Gary Arendash, a kutatás vezetője úgy véli, hogy eredményük nem csupán a kór megelőzésére, de a már kialakult betegség kezelésére is ötlettel szolgál. Az állatkísérletek sikerén fellelkesült csoport hamarosan az emberi próbákat is megkezdi. Az eredeti tanulmányt a Journal of Alzheimer,s disease című szakfolyóiratban tették közzé.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását