2021. december 9. - Natália

230 milliót költünk a vébére

Az állam 230 millió forinttal támogatja a 2010-es budapesti triatlon-világbajnokság megrendezését - jelentette be Varga Zoltán sportért is felelős önkormányzati miniszter.
2009. július 3. péntek 14:22 - HírExtra
"Idén 30, jövőre pedig 200 millió forint jut az állami költségvetésből az eseményre" - mondta a tárcavezető, aki hozzátette, erre a szerdai kormányülésen kapott felhatalmazást, a szerződéskötésre pedig jövő héten kerülhet sor, amikor Lányi András, a honi triatlonszövetség (MTSZ) elnöke hazatér a hollandiai Holtenben zajló Európa-bajnokságról.

Varga arról is beszámolt, hogy az MTSZ tavaly 380 milliós támogatási igényt nyújtott be, amit akkor elutasított a kormány. A múlt hónapban elnöknek választott Lányi vezetésével mostanra új tervezetet készített a szövetség, és ez szerdán elnyerte a kormány támogatását. Azt is elárulta a miniszter, hogy már eddig is kapott pénzt a szövetség a vb-vel kapcsolatosan, ugyanis 13 millióval segítette az esemény jogdíjának befizetését, 5 milliót biztosított a turisztikai alapból és 15 milliót folyósított a májusban megrendezett duatlon Európa-bajnokságra, amely tulajdonképpen a tesztversenye volt a jövő évi rendezvénynek.

A vb versenyközpontja az eredeti pályázat szerint a Városligetben lett volna, de az ottani beruházások csúszása miatt új helyszínt kellett keresni, mert a csónakázó tó kimélyítése nem valósult meg, s így az úszást ott nem lehetett volna lebonyolítani. A vb új helyszíne a teljesen felújított Kopaszi-gát lett, ehhez a módosításhoz hozzájárult a nemzetközi szövetség (ITU), s májusban már ott rendezték meg főpróba gyanánt a duatlon Eb-t. Az ITU június 30-ig adott határidőt a kormánygarancia bemutatására, de a hazai szövetség kedden levélben kért haladékot, s a kormány mostani döntése révén Budapest minden bizonnyal megtarthatja a rendezés jogát.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását