2024. május 30. - Janka, Zsanett

Az IMF még nem döntött a hitelről

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) még nem jelölt ki időpontot, hogy mikor döntene a hitelfolyósítás felújításáról Lettországnak - közölte csütörtökön a Valutaalap szóvivője.
2009. július 2. csütörtök 19:34 - HírExtra
Ha az IMF lezárja hitelprogramja első szakaszának felülvizsgálatát, és azt a vezetőség is jóváhagyja, 200 millió eurós részlet átutalására nyílik lehetőség.

Csütörtökön délelőtt az Európai Bizottság úgy döntött, hogy felszabadítja Lettország számára a januárban elhatározott 3,1 milliárd eurós hitelkeret második részletét, 1,2 milliárd eurót.

Az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) év elején összesen 7,5 milliárd eurós hitelkeretet hagyott jóvá a nemzetközi gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került Lettország támogatására. A folyósítás az első részlet után azonban elakadt, mert nem látták elégségesnek az állami pénzügyek rendezésére tett intézkedéseket Lettországban. Időközben azonban a lett kormány pótlólagos intézkedéseket helyezett kilátásba, így elhárult az akadály a második részlet folyósítása elől, legalábbis, ami az EU-t illeti.

Az Európai Bizottság csütörtökön azt is bejelentette: 2012-ig javasol időt adni Lettországnak arra, hogy az uniós előírás, a GDP-hez viszonyított 3 százalék alá szorítsa államháztartási hiányát, amely idén 11 százalékot is elérhet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását