Külföld

Sarkozy: Követtem el hibákat, de fejlődök

Anélkül, hogy bármelyik politikai döntését megtagadná, Nicolas Sarkozy egy interjúban először ismerte el: "követett el hibákat" elnöksége első két évében. Megítélése szerint időre volt szüksége ahhoz, hogy "felnőjön a feladathoz".

A konzervatív francia államfő a Le Nouvel Observateur című baloldali politikai hetilapnak adott nyolc oldalas interjúban értékelte elnöki mandátuma első felét. Sarkozy szerint hiba volt, hogy egy ideig agresszíven viselkedett a sajtóval. Egy tavalyi nyilvános eseményen Sarkozy "Húzz el, te szerencsétlen barom" felszólítást intézte egy, a kézfogását durva szavak kíséretében elutasító látogatóhoz.

"Egy köztársasági elnök soha nem lehet agresszív, erre gondolok állandóan. Nem reagálhatok úgy, mint bármely állampolgár, ahogy azt a tavalyi mezőgazdasági kiállításon tettem" – hangsúlyozta az elnök.

"Figyelemmel vagyok, tanulok, és talán fejlődök is" – vallja a francia elnök.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.