2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Nyakig a kakiban az MSZP

Július 4-én összeül az MSZP kongresszusa. Dönteniük kell a választási kudarc utáni irányvonal meghatározásáról és az országgyűlési választások kampánystratégiájáról. Képesek lesznek rá egyáltalán?
2009. június 14. vasárnap 08:30 - Pénzes Dávid
Hihetetlen nagy bajban van a Magyar Szocialista Párt. Rájuk dőlt Gyurcsány öröksége, de úgy, hogy abból évekig képtelenek lesznek kimászni. Amit a volt miniszterelnök művelt a pártjában és az országban, azt nem lesz könnyű elfeledni, és még nehezebb lesz túllépni rajta mind az országnak mind a pártnak.

Az MSZP elvesztette a vezetőjét, a támogatóit, az ideológiáját, azaz nagyjából mindent, amit egy párt elveszíthet. A párt első emberei most nem amiatt hallgatnak, mert titkolózni szeretnének, hanem mert egész egyszerűen nincs mit mondaniuk. Pedig ha bármit is szeretnének elérni a következő országgyűlési választáson, nagyon gyorsan mondaniuk kell valamit.

Na de ki?

Mesterházy Attila
"Szerintem az elmúlt éveinknek a tragédiája az volt, hogy sokszor feketében vagy fehérben láttuk a valóságot, és nem szürkében".
Úgy tűnik „egy legény sincs talpon a vidéken”, talán az egyetlen Mesterházy Attilát kivéve. A jelenlegi frakcióvezető megszólalásai is azt mutatják messze nem egységes a párt. (Mesterházy Gyurcsány és Szili véleményével is vitába szállt szerdán.) Az nyilvánvaló, hogy sem ő, sem Lendvai Ildikó pártelnök nem tudja betölteni a Gyurcsány után keletkező űrt. Pedig minden jel szerint Mesterházy van kiszemelve a jövő szocialista pártjának élére. Jelenleg azonban kevés még a szétzilálódni látszó párt egyben tartására.

Merthogy vannak hírek, mely szerint az MSZP kettészakadása megindult. Ugyan a párton belül mindenki tisztában van azzal, hogy ez őrültség, ám az érdekkülönbségek olyan folyamatokat indítottak el, melyek nagyon könnyen egy új párt alakulásához vezethetnek. Ha pedig nincsen erős vezető, akkor ez csak felgyorsulhat.

Közeledik az elszámolás


Persze nem szabad elfelejteni, hogy a választásokig alig 10 hónap van hátra. Ez pedig mindennél erősebb érv a pártszakadás elkerüléséhez. Valamit azonban ki kell találni. A legcélszerűbb természetesen a tisztújítás lenne, ám a nagyvezérek ezt érthető (önző) okokból el akarják kerülni.

Ráadásul a fiatalok sem igazán tülekednek, hogy kimozdítsák őket hosszú évek óta bebetonozott helyükről. Ennek nyilván nemcsak a motiváció hiánya, de a jelenlegi finoman fogalmazva nem túl rózsás helyzet is oka lehet. A fiatalabb szocialisták minden bizonnyal úgy gondolkoznak, hogy vigyék el a balhét az öregek, aztán majd jövünk mi. Igen ám, de ebben az esetben a parlamenti választásokon való szereplés sem kecsegtet sok jóval. Ha az MSZP heteken belül nem találja ki saját megújulásának a módszerét, akkor el se induljanak a választásokon.

A kampány ugyanis a nyakunkon van. Nyár végén, de legkésőbb ősszel be fog indulni az őrület, ahol az MSZP-nek is masszívan jelen kell lennie. Arculatváltás nélkül pedig lehetetlen lesz kitörni a 20 százalék alatti támogatottságból.

Káosz

A párt mostani zavarodott állapotára jellemző, hogy július 4-én először csak pártértekezletet szerettek volna tartani, majd Szili Katalin bedobta a kongresszus ötletét. Ezt először eleresztette mindenki a füle mellett, majd kedden végül úgy döntöttek, mégis Szilinek van igaza, most kongresszust kell tartani. Idén már a harmadikat. („Normál” esetben évente maximum egyet tartanak) Ez szintén jelzi a súlyos gondokat.

Sokan mondják szoci körökben, hogy ideje lenne szembenézni az eddigi politikával. Csakhogy akkor olyan beismeréseket kellene tenni, ami inkább rontaná a párt amúgy is megtépázott hírnevét, mintsem segítené. Nem beszélve azokról a személyekről, akik mindig is kiálltak az eddig irányvonal mellett. Nekik ez teljes politikai megsemmisüléssel járna, többé vállalhatatlanok lennének a választók szemében.

Nem véletlen, hogy Lendvai Ildikó a választás után rögtön bejelentette, kiállnak a kormányprogram mellett, folytatják, amit elkezdtek. Az előremenekülés azonban most olyan rámpát jelenthet, ahol súlyos százalékokban mérik a lejtmenetet.

Na ez viccnek is rossz

A választás után felröppent leginkább megdöbbentő hír Gyurcsány visszahívásának ötlete. Sajnos az, hogy ez egyáltalán szóba jöhetett inkább teszi szánalmassá a pártot, mint fantáziadússá. Komolyan senki sem gondolhatja, hogy miután teljesen szétzilálta az MSZP-t, és nem vette ki a részét a hatalmas bukásból, most fehér lovon visszatér.

Hogy július 4-én mit dönt a kongresszus mindezen dolgok miatt lehetetlen megjósolni. Még a két legszélsőségesebb eset is benne van a pakliban, jelesül: a minden maradjon a régiben elv, vagy az előrehozott választások purgatóriuma.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

jenő
2009. június 14. 21:00
Kaki akkor lesz igazán, ha elfogadják a cafetéria adóztatását .Sok-sok kisembernek a fizetésébe volt az étkezésijegy stb belekalkulálva , melyik vállalkozó fog még adni , ha egyszer nem kötelező ?Megszüntetnék a hidegutalványt ? Sok helyen lehetőség sincs az ún. melegutalványok elkőltésére . A csóri kisemberekkel lesz kicseszve , ez tovább csökkenti a kormány támogatottságát .Nincs az mszp-ben olyan valaki aki ezt felfogná és szóvá tenné ?????????Magatok alatt vágjátok a fát fiúk
ki kicsoda
2009. június 14. 16:12
Gyurcsány Ferenc azt mondta: "azt hallom, azt üzenik nekem,hogy a változásokhoz szükséges összefogásnak, a változáshoz szükséges stabil kormánytöbbségnek, és az ellenzék józan magatartásának, én magam vagyok az akadálya"
Kedves mindenki! Főleg MSZP tagság! Itt a bizonyíték! Az ellenzék viselkedése, hisztérikusról még hisztérikusabban magabiztosabbra váltott, - el lesztek kapva,mondta Orbán Viktor - a miniszterelnököt az győzelem pillanatától megbuktatni szándékozó MSZP potentátok pedig, bizonyítandó képességüket, csak úgy mint azelőtt, csodára várnak, mert tenni semmit nem képesek. Pártértekezlet, nem is, kongresszus kell, mert majd ott kisül valami, mint eddig. Vissza a múltba! Az a biztos, ami már megtörtént! Hátha megsajnálnak a választók és visszajönnek. Ennyi mondanivalójuk van, az akkoriban biztonságból kiéneklő Szilinek, Karsainak, Tóth Károlynak, Schuchmannak, Szanyinak, és a háttérből irányító, emberi minőségre jelzést kapott nagy képességű önjelöltnek. Okosok! Most mutassátok meg!
ki kicsoda
2009. június 14. 15:45
Macika, feró!

Rajtatok az Isten sem tud segíteni, és a fidesz vagy a jobbik sem akar. Nektek sem a volt, sem a remélt egypárt rendszer nem felel meg. Konklúzió: ez van. Titeket viszont bárki fel tud- és fel is fog használni. Etethetőek vagytok, mégsem fog soha senki megetetni, mert nem az a cél.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását