2024. június 17. - Laura, Alida

A frakció ma az SZDSZ

Az országgyűlési frakció ma az SZDSZ legnyugodtabb, leginkább működőképes része - reagált Vámos József (SZDSZ) kezdeményezésére Kóka János az MTI megkeresésére, majd emlékeztetett arra, hogy az országos tanács (ot) leszavazta az indítványt, amely a párt frakcióvezetőjének eltávolítására tett javaslatot.
2009. június 13. szombat 20:12 - HírExtra
Vámos József, aki a két legutóbbi küldöttgyűlés óta tagja a párt országos tanácsának, szombaton javaslatot terjesztett be az ot ülésén, melyben azt kezdeményezte: Kóka János mondjon le frakcióvezetői beosztásáról, és maga helyett jelöljön más személyt a küldöttgyűlésig. A javaslat 27 támogató voksot kapott, 31-en ellenezték, négyen pedig tartózkodtak.

Vámos József az ot ülése után kijelentette: érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartja, hogy egy frakcióvezető, aki korábban pártelnök is volt, nem kért szót, nem fejtette ki a véleményét, nem reagált a hozzá intézett kérdésekre, s az ot jelen lévő tagjainak semmit nem mondott az általa elképzelt jövőről.

A Békéscsabán élő és pártja színeiben önkormányzati képviselőként is munkálkodó Vámos József szerint a szavazás eredményével és Kóka János hallgatásával az SZDSZ közel került ahhoz, hogy július 4-én, a küldöttgyűlésen ismét táborok feszüljenek egymásnak, miközben az összefogás, a közös útkeresés lenne a fontos.

Vámos több más határozati javaslatot is előterjesztett az ülésére. Mint mondta, ezek között egy olyan is szerepelt, melyben kinyilvánította, hogy az európai parlamenti (EP) választáson való szereplést az SZDSZ olyan kudarcnak ítéli meg, mely az elmúlt évek elhibázott politikájának a következménye. Vámos javasolta azt is, hogy a küldöttgyűlés napirendjén szerepeljen egy elemzés az elmúlt évek politikájáról, valamint a párt stratégiájának, programjának és szervezeti modelljének korrekciója, végül pedig a tisztújítás.

"Ezeknek a kérdéseknek az eldöntése után kell dönteni a parlamenti frakció és a Bajnai-kormány viszonyáról" - mondta egyebek mellett Vámos József.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását