Belföld

A kormányról mondunk véleményt vasárnap?

Kövér László szerint érzékelhetően magasabb részvétellel lehet számolni a most vasárnapi európai parlamenti választáson, mint öt évvel ezelőtt, mert most az emberek a kormány teljesítményéről fognak majd véleményt mondani.

"Minél többen járulnak az urnákhoz, minél nagyobb lesz a különbség a Fidesz és az MSZP listájára leadott szavazatok között, annál nagyobb az esélye annak, hogy a felhatalmazás nélküli és a nemzet érdekeivel ellentétes kormányzásnak még a jövő tavaszi választások előtt vége szakad" – hangsúlyozta a Fidesz országgyűlési képviselője, a párt országos választmányának elnöke szerdai kaposvári sajtótájékoztatóján.

Ahogy öt évvel ezelőtt is a belpolitikára gyakorolt nagy hatást az európai parlamenti választás végeredménye, úgy most még inkább ez fog történni – mondta Kövér László, aki úgy összegezte a kampány során tapasztaltakat: "egyre többekben fogalmazódik meg a vélemény (…), hogy a kormány teljesítményéről fognak majd az emberek véleményt mondani".

Az európai parlamenti választás tétjéről szólva Kövér László azt mondta: "első körben" 22 európai mandátumról döntenek az emberek, és "ha csak ezt a tétjét néznénk, az sem lenne csekélység". Nem mindegy ugyanis, hogy Göncz Kinga képviseli-e a magyar nemzeti érdekeket vagy Gál Kinga – tette hozzá, előbbiről azt állítva, hogy "külügyminiszterként megbukott", utóbbi viszont, mint mondta: "elérte, legalább azt, hogy ma már az Európai Parlament napirendjén szerepelhet a határon túli magyarok (…) ügye".

Kövér László úgy vélekedett: "ha valakik alulteljesítettek (…), akkor azok nem a Fidesz európai parlamenti képviselők voltak, hanem az MSZP képviselői, akik nem egyszer olyan érdekek mellé álltak az Európai Parlamentben is, amelyek nem a magyar nemzeti érdekekkel voltak rokon érdekek".

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.