2024. június 2. - Kármen, Anita

Népszavazás a magyar feliratokról?

A Szociáldemokrata Párt (PSD) kolozsvári szervezete helyi népszavazás kiírását javasolja arról, hogy legyenek-e magyar és német feliratok is a kolozsvári műemléképületeken, vagy sem - adta hírül kedden a romániai magyar sajtó.
2009. május 26. kedd 11:28 - HírExtra
Ez ügyben azt követően keletkezett vita, hogy Sorin Apostu demokrata párti polgármester kijelentette: a műemlékértékű ingatlanokra elhelyezendő táblákon csak románul, angolul és franciául lesznek olvashatók az épület történetét ismertető feliratok. A polgármester a magyar sajtó azon felvetésére, hogy miért nem lesznek magyar nyelvű táblák is, kijelentette, hogy a magyar nem világnyelv.

A demokratákkal együtt kormányzó szociáldemokraták is ellenzik a magyar nyelvű feliratok elhelyezését. Lapusan az Új Magyar Szónak (ÚMSZ) elmondta, hogy csak angolul és románul kell feliratozni a műemlékeket, ez szerinte így "természetes és korrekt", hiszen az angol és a román az Európai Unió hivatalos nyelve. A politikus válasz nélkül hagyta a lap azon felvetését, hogy a magyar is hivatalos nyelv az EU-ban - olvasható az ÚMSZ-ben.

A Krónika szerint Lapusan azzal is érvelt, hogy a kincses városban a magyar lakosság aránya 20 százaléknál kevesebb, így a közigazgatási törvények szerint nem kötelező használni a magyar nyelvet, de - mint mondta - a budapesti Gozsdu Alapítvány épületein sem látható egyetlen román nyelvű felirat sem. A műemlékek feliratozásáról a városi tanácsnak kell végső döntést hoznia majd.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását