2024. május 9. - Gergely

Mivel gyanúsítják Szilvásy Györgyöt?

Gyanúsítotti idézést kézbesítettek Szilvásy György volt titokminiszternek a napokban az UD Zrt. ügyével összefüggésben – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint már a héten sor kerülhet a kihallgatásra, a Központi Nyomozó Főügyészségen.
2009. május 26. kedd 19:09 - Pénzes Dávid
Az UD Zrt. biztonsági cég neve még múlt év szeptemberében merült fel, mikor Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója, Laborcz Sándor feljelentést tett számítógépes rendszer elleni bűncselekmény, államtitoksértés és más bűncselekmények miatt. Ennek nyomán a rendőrség házkutatást tartott a cég irodáiban, és számítógépeket, illetve más technikai eszközöket foglalt le. A rendőrség talált ugyan bűncselekményre utaló bizonyítékokat, ám gyanúsított érdekes módon azóta sincs.

Az UD-ügy a politikai szálak miatt került a média érdeklődésébe. Dávid Ibolya, az MDF elnöke tavaly a párt elnökválasztása előtt jelentette be, hogy kihívója Almássy Kornél lehet a személyét érintő lehallgatások mögött. Almássyt ezért kizárták a pártból, Dávid Ibolya pártelnök maradt. Az üggyel végül a főügyészség sem foglalkozott.

Szilvásy a képbe kerül

Horváth József
Az UD Zrt. vezetője szerint valójában nem ő, illetve cége áll a célkeresztben, hanem például a Fidesz, mert a párt kormányzása idején nevezték ki őt a Nemzetbiztonsági Hivatalnál műveleti főigazgató-helyettessé. A cég személyiségi jogi és kártérítési pereket helyezett kilátásba rágalmazás, hamis vád, valamint hatóság félrevezetése miatt
Nem úgy Szilvásy György, aki akkor a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter volt. A nyilvánosság előtt azt állította: egy "titkos hálózat működtetői megkísérelték a behatolást az elektronikus kormányzati gerinchálóhoz kapcsolódó egyes kormányzati szervek információs rendszerébe, veszélyeztetve ezzel e szervek törvényes és biztonságos működését".

Szilvásy utalt a Fidesz politikusaira is, Kövér Lászlóra és Demeter Ervinre, akiket összefüggésbe hozott az UD Zrt. vezetőjével. Szilvásy gyakorlatilag azt sugallta, hogy a Fidesz megbízására végzett az UD megfigyelési tevékenységet.

Feljelentések

A Fidesz válaszul hivatali hatalommal való visszaélés miatt az ügyészséghez fordult, és lemondásra szólította fel Szilvásyt. Demeter Ervin ezt akkor azzal indokolta, hogy az adatgyűjtési ügy arra szolgál, hogy Szilvásy György előre felépített, koncepciós eljárással lejárassa a Fideszt.

Demeter szerint a titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter "piszkos játszmára" használta a NBH-t. Mint fogalmazott: "nem a nemzet biztonságát, hanem a Gyurcsány-kormány túlélését próbálja szolgálni". "A Gyurcsány-Szilvásy-Draskovics trió gátlástalanul igénybe vesz minden olyan eszközt, ami egy demokráciában, jogállamban elfogadhatatlan. Az emberi tisztességen túlmegy, minden képzeletet és demokratikus elgondolást felülír és negligál az a magatartás, amit ez a triumvirátus csinál" - jelentette ki az ügy kapcsán.

Demeteren kívül az UD is feljelentést tett a volt miniszter ellen a cég egyik vezetője és Csányi Sándor OTP vezér közötti telefonbeszélgetés lehallgatása, illetve a lehallgatott telefonbeszélgetés jogsértő kiszivárogtatása miatt.

Nem tudjuk mi miatt

Mindezek után most gyanúsítottként idézték be Szilvásyt. Igaz, egyelőre nincs információnk arról, milyen ügyben jár el az ügyészség, azt a kihallgatás napján tudja majd meg maga Szilvásy is.

Ám minden bizonnyal az UD-ügy lehet a háttérben. Ha pedig gyanúsítottként hallgatják ki, az azt jelenti, felmerültek olyan bizonyítékok, amelyek alapján vádolható a volt miniszter. Ez pedig súlyos politikai következményekkel járhat. Ha kiderül, hogy Szilvásynak valóban köze volt a lehallgatásokhoz, akár börtönbe is kerülhet, sőt a gyanú árnyékát vetheti Gyurcsány Ferencre és Draskovics Tiborra is.

Le kell persze szögezzük, ezek egyelőre feltételezések. Csak akkor tudhatunk bármi biztosat, ha megtörténik a kihallgatás.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

giziszolnoki51
2009. május 28. 09:54
Miért kell minden levélnél bejelentkezni?Miért szabad nekik mindent és miért úsznak meg mindent?Nem fogják felelősségre vonni nincs olyan bíróság aki elítélné őket?!!!,mert félnek tőlül és még ezt nevezik demokráciának??UNDORÍTÓ!Válaszoljon már valaki?Üdv.Gizella
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását