Anyja szerint a jég hátán is megél

Szakál Miki saját bevallása szerint nem tájékozatlan, inkább csak keveri még az utcákat, épületeket, sőt, időnként a Dunát átívelő hidakat is! Védelmére legyen mondva: fővárosi munkájának elmúlt öt évéből négyet ingázóként töltött el, szó szerint csak jött és ment Budapest és Nyíregyháza között.

– Hogy nem vagy „kimozdulós típus”, azt én is igazolhatom, hiszen nehezen hoztuk össze ezt a találkozót: utoljára négy nappal ezelőtt volt munkád Pesten, utána autóba pattantál, hogy a következő napokat szülővárosodban töltsd. Ha nincs dolgod, mindig azonnal hazautazol?

– Többnyire igen, ráadásul ezek az alkalmak egyre jobban ritkulnak, így ha lehetőségem adódik az utazásra, rögtön nekivágok. Meglátogatom édesanyámat, aki kilenc éve költözött abba a faluba, ahonnét a Szakál família valaha elszármazott. Anyu nincs egyedül, hiszen maga is a közeli faluban született, így rengeteg régi szomszédasszony, barátnő társaságát élvezheti nap mint nap, akárcsak én az ő házi kosztját, húslevesét, süteményeit, amikkel traktál hazalátogatásaim alkalmával. Ezenkívül dolgozom is, a Kelet-Magyarország rádiónál van műsorom. Talán már jövőre változik az életem, de amíg lehet, mindig kihasználom a hazautazási lehetőséget, mert még mindig ott érzem magam igazán otthon, bár az is igaz, hogy eléggé megszerettem Budapestet is az utóbbi időben.

– Ennyi ingázás dacára is kell hogy legyen egy zug a fővárosban, ahol meghúzhatod magad…

– Hogyne, van is Kőbányán egy garzonom, ami elég nekem jelenleg. A közelben van egy szép park, egy szép kis tó, nagy a nyugalom és a békesség. Csak egy szívfájdalmam van: nincs erkélyem, pedig arra nagyon vágyom, akárcsak Rómeó…

– Ha már a világirodalom szóba került: igaz, hogy komoly amatőr színészi múlttal rendelkezel?

– Igaz, méghozzá annyira foglalkoztatott a dolog, hogy jelentkeztem is érettségi után a Színművészeti Egyetemre, de sajnos, nem vettek fel, amit máig fájlalok. Viszont a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház stúdiósaként vigasztalódhattam egy teljes éven át színinövendékként. Kemény időszak volt ez nagyon, csekélyke jövedelmem okán többször éheztem, mint nem, de azt 18 évesen elhatároztam, hogy nem kérek többé szüleimtől anyagi segítséget, így csak akkor laktam jól, amikor hazalátogattam. Bár később egy szerencsés véletlen folytán átkerültem a nyíregyházi színházhoz rendesebb fizetéssel, gyakorta elgondolkoztam azon, hogy amikor a szüleimhez megyek, vajon őket akarom-e igazán látni, vagy csak az éhség hajt haza hozzájuk? Ez a gondolat pedig nem igazán tetszett nekem! Színházi életem során többnyire aprócska szerepeket kaptam, de kisebb társulatoknál lehetőségem volt a későbbiekben néhány nagyobb, sőt egy-két főszerep eljátszására is. Akkor hagytam fel művészi karrierem egyengetésével, amikor kezdett beindulni a szekér, de egyszerűen beleuntam, hogy mindig éhes vagyok! Ekkor néztem jobban körül odahaza, sikerült bejutnom egy helyi kereskedelmi rádióhoz, ahol aztán megtalált az RTL Klubos lehetőség is. Bár a főiskola már nem jön szóba, bármilyen színészi feladat elé boldogan állok a jövőben, hiszen sehol sincs kőbe vésve, hogy nekem 80 éves koromig tévéznem kell!

– Addig látott színpadon illetve hallgatott Téged a rádióban száz ember, ezer ember, egycsapásra pedig egy multinacionális tévéóriás képernyőjén tűnhetett fel az arcod, amit rossz esetben is minimum kétmillióan szoktak nézni. Nehéz elhatározás volt meglépned a budapesti álláslehetőséget?

– Mindig könnyedén és gyorsan szoktam dönteni, az a fajta ember vagyok, aki ha kap egy lehetőséget, akkor azt azonnal megragadja és kihasználja. Ráadásul nem tudok sokáig egyfélét csinálni, szükségem van a sokszínűségre magam körül, hamar elunom magam egyfajta tevékenységben. Most is a Reggeli illetve a délutáni játékműsorral párhuzamosan igyekszem úgy beosztani az elfoglaltságaimat, hogy tudjam csinálni a Ha-Jó Rádióbéli műsorvezetői munkámat.

– Voltál Te hivatásos vőfély is lakodalmakon: ez a project működik még?

– Hogyne, bár erre az évre nem vállaltam sok esküvőt. Május végén kezdődik a „szezon”, amit augusztus végéig csinálok egyszemélyes vállalkozásban. Valaha egy barátom esküvőjén vállaltam el poénból a vőfélyi tisztet, aztán kézről kézre adtak az ismerősök. Volt egy hosszabb szünetem, de most újrakezdtem ezt is, bár csak módjával. Sajnos, pörge kalpagra és szép népviseletre nincs szükség, nem igénylik az ifjú párok a hagyományos módit, öltönyben nyomom a szellemes rigmusokat, amelyek egy részét édesapámtól vettem át, aki szintén amatőr vőfély volt. Engem inkább már csak ceremóniamesternek titulálnak.

– A színjátszás, a rádiózás, a vőfélykedés, a tévézés mind-mind a jó beszélőkével függ össze: családotokban mindenki ilyen nagy dumás, mint Te?

– Apukám igen szórakoztató személyiségjegyekkel rendelkezett, én meg sem közelítem az ő képességeit! Mozdonyvezetőként állandóan munkatársait szórakoztatta, aminek gyakorta lehettem tanúja, hiszen kezdetben – más szakma lehetőség híján, nem túl jó bizonyítvánnyal a kezemben – mozdonyszerelőnek tanultam. Ha apám megjelent, leállt a munka, mindenki csak őt figyelte tátott szájjal, hiszen a sztorizgatás nagymestere volt. Anyukám kettőt sem szól többnyire, a húgom pedig – aki gyógypedagógus asszisztensként dolgozik – még annyit se. Én szeretem társaságban vinni a prímet, de ez mindig attól is függ, kik vannak épp körülöttem. Van, amikor csak nézek ki a fejemből, és talán nehéz elképzelni rólam, de bizony néha nagyokat tudok hallgatni. Amúgy is hajlamos vagyok rá, hogy inkább elhallgassam a gondomat, bajomat, mint hogy kibeszéljem magamból.

– A Reggeli játékában egyedül vagy, de a délutáni kvízműsor Fekete-fehér, igen-nem adásában együtt játszol a versenyzőkkel, akik egy perc alatt megjárják a mennyet de többnyire a poklot a társaságodnak köszönhetően. Én, aki gyakran nézem ezt az adást, néha úgy tudok rajta izgulni, mint egy jobb krimin! Téged is ennyire elszórakoztat?

– Ó, de még mennyire! A stúdióban lévő munkatársaimtól minden adás végén megkapom, megint milyen gonosz voltam a játékosokkal, egyik nap az asszisztens még jól tarkón is csapott, amiért egy kislánnyal járattam a bolondját. De mit tegyek, ennek a játéknak ez a lényege! A társasjátékokban harcolnak a felek egymással, és komolyan kell venni a szabályokat, különben semmi értelme. Onnét is tudom, milyen népszerű a nézők körében a ez a játék, hogy legtöbben úgy szólítanak meg az utcán, hogy szia, fekete-fehér!

– Játékos, örök gyerek természeted dacára is tény, hogy elmúltál 33 éves: mikor lesz szükséged a garzon helyett egy gyerekszobával megspékelt jóval nagyobb otthonra…?

– Fogalmam sincs, nem tervezem még a családalapítást. Jelenlegi barátnőmmel jól megvagyunk. Hogy mit szeret bennem, nem tudom pontosan, de az biztos, hogy azon túl, hogy szépen tudok nézni, leviszem a szemetet, takarítok, segítek az összes házimunkában és még főzök is, ha kell. Édesapám az életre nevelt mindig, édesanyám pedig az igazságszeretetre, én e kettő között próbálom megtalálni a helyes utat, ami nem könnyű. Míg otthon laktam, rendesen elkényeztettek, de anyukám nem csak a húgomat készítette fel a családi életre – neki már családja van, 7 éves kisfia révén keresztapa is vagyok! -, hanem nekem is megtanított pár dolgot, aminek jó hasznát vettem, amikor már teljesen egyedül éltem. Bizony, nem volt hátrány, ha végre nem sóztam el a paprikás krumplit, vagy ha sikerült szépen kivasalni egy ingemet!

– A rokonság nem piszkál azzal, mikor nősülsz már, mikor lesz unoka?

– Dehogynem, ezt sajnos minden nagy családi összejövetelen megjegyzik! Nekünk óriási rokonságunk van, hiszen anyukámék tizenegyen voltak testvérek, apukámék öten. Egyre gyakrabban kapom meg anyutól a megjegyzést, miszerint „itt fogsz megvénülni a nyakamon!” Én nehezen leszek szerelmes, de vőfélyként kívülről jól meg tudom ítélni mások kapcsolatát, meddig fog tartani a házasságuk.

– Egy házasság sok pénzbe kerül… apropó, pénz! A gazdasági válsággal Te hogy állsz?

– Híve vagyok a józan életnek, számítok arra, hogy nehéz idők is következhetnek az életemben, ezért takarékoskodom, amennyire tudok. Nem veszem meg például az ötödik pólót, vagy jó nekem egy olcsóbb autó is, alapvetően nem vagyok pazarló fajta. A médiában is gyorsan mondhatják az embernek, hogy holnaptól nincs tovább, ezért jó az, hogy könnyen-gyorsan tudok másfelé nyitni. Nagyon szeretek dolgozni. Voltam már benzinkutas, tetőszigetelő, villanyszerelő, kézbesítő, rajzmodell, vagyis megjártam a nehéz és nem túl kellemes fizikai munkák bugyrát is! Bár többé nem fordulnék feléjük, hiszen annál sokkal több, jobb alternatíva van már körülöttem munka terén, nem felejtem el ezeket az időszakokat sem.

– Mi a különbség a régi illetve a mostani – öt éve zajló – életed között?

– Ha nagyon le szeretném sarkítani a kérdést, azt felelném: azelőtt parizert ettem, most pedig sonkát. Ennyi. Anyám mindig mondja, én vagyok az, aki a jég hátán is megél, és ez tényleg így van. Rövid idő alatt feltalálom magam bármilyen helyzetben és remek a problémamegoldó készségem is, de ez persze csak baj esetén jön elő.