2024. május 29. - Magdolna

Gordon Brown nem blöfföl?

Gordon Brown brit kormányfő nagyobb támogatást ígért hétfőn afganisztáni és pakisztáni látogatásán a Nyugat terrorellenes harcával közösséget vállaló afgán és pakisztáni kormánynak.
2009. április 28. kedd 06:17 - HírExtra
Nagy-Britannia és Pakisztán erősíti együttműködését a terroristák fenyegetésével szemben - mondta a brit miniszterelnök Juszuf Raza Gilani pakisztáni kormányfővel közösen tartott sajtóértekezletén. Szavai szerint "új fejezet", stratégiai párbeszéd kezdődik a két állam kapcsolataiban. Bejelentette, hogy London újabb tízmillió fonttal megemeli a pakisztáni kormány terroristaellenes harcához nyújtott támogatását. Nagy-Britannia összesen 665 millió font segélyt ígért eddig Pakisztánnak a következő négy évre.

A Brownnal utazó brit tisztségviselők azt mondták újságíróknak, hogy London szerdán hozza nyilvánosságra a térséggel kapcsolatos új stratégiájának részleteit. Közlésük szerint ez összhangban lesz Barack Obama amerikai elnök tervével, amely szerint az afgán-pakisztáni határ térségére kell összpontosítani az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet és az iszlamista afganisztáni tálibok fegyveresei ellen vívott harcban. "Az afganisztáni-pakisztáni határ térsége a globális terrorizmus olvasztótégelye" - magyarázta hétfőn a brit kormányfő brit és más NATO-katonáknak egy dél-afganisztáni katonai támaszponton a határtérség központi jelentőségét.

"A pakisztáni atomfegyverek biztonságos őrizetben vannak, nem kerülhetnek terroristák kezébe" - hangsúlyozta Zardari a közös sajtóértekezleten, Hillary Clinton egy aggódó nyilatkozatára reagálva. Az amerikai külügyminiszter azt mondta ugyanis vasárnap, hogy aggasztják Washingtont a tálibok sikerei, attól tart, hogy az iszlamista szélsőségesek magukhoz ragadhatják az államhatalmat Pakisztánban, és "megkaparinthatják a pakisztáni nukleáris arzenál kulcsait".

Pakisztáni tárgyalásai előtt a brit kormányfő Hamid Karzai afgán államfővel találkozott Kabulban. A Nyugattal szorosan együttműködő afgán államfő Brownnal közös sajtóértekezletén jelentette be, hogy indul az augusztusra tervezett elnökválasztáson. Karzai 2001 óta van hivatalában, és már többször sejteni engedte, hogy ismét megpályázza posztját, de csak most jelentette be hivatalosan. Megfigyelők szerint Karzai az utóbbi években mind odahaza, mind pedig a nemzetközi közösség szemében vesztett hiteléből, mégis jó eséllyel indulhat újra az elnöki tisztségért, hiszen a több mint negyven további jelölt egyikének sincs erős támogatói bázisa.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását