2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Miért félünk az új ételektől?

Az emberek többsége fél megkóstolni egy újfajta ételt, amit korábban még nem evett. Mindez arra vezethető vissza, hogy gyermekkorunkban milyen élményeket szereztünk az illatokról és az ízekről.
2009. április 11. szombat 23:14 - HírExtra
Nem mindegy, hogy az emberek a gyermekkorban milyen benyomást szereznek az egyes ételek vagy illatok kapcsán, ez ugyanis jelentősen befolyásolja ízlésüket a későbbiekben.

Az emberek 43 százalékánál jelentősen befolyásolja a felnőttkori ételízlést az, hogy gyermekkorában milyen véleményt alakítottak ki az egyes ételekről.

Egy brit kutatásból kiderül, hogy az emberek 54 százaléka nem nagyon mer új ételeket megkóstolni, 24 százalék pedig több ételről is azt állítja, hogy nem szereti, pedig soha meg sem kóstolta azokat.

A megkérdezettek 26 százaléka sosem lenne hajlandó megkóstolni például a nyulat, 18 százaléka pedig az olívát. 18 százalék a csilivel van így.

Ahogy a Cardiffi Egyetem kutatásának vezetője Tib Jacob elmondta, például a só szeretete az ételekben nagyjából hatéves korban alakul ki és a kisgyermekek ételei általában kevéssé savanyúak, mint a felnőttekét. A konzervatívnak nevezett ételektől csak nagyobb korban térnek át az ízesebb fogásokra az emberek.

A gyermekek sokkal inkább szeretik az édes ízeket, és a kedvenc ízeink jó része pedig életünk további részében is velünk marad.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását