Életmód
Húsvéti vigasságok Ópusztaszeren
Rügyfakasztó vasárnap, vízbevető hétfő címmel ünneplik a húsvétot a hétvégén Ópusztaszeren.
Gulyás László, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark vándormuzsikusa – egyben a skanzen házigazdája – az MTI-nek elmondta: vasárnap reggel kilenc órától zeneszó fogadja a látogatókat, majd a hagyományos ételáldást követően megkezdődik a határkerülés a gólyalábasokkal, táncosokkal és lovasokkal. Mesék a malom alatt címmel naponta többször szórakoztatják a kicsiket és nagyokat az ország legjobb mesemondói, délben pedig a Langaléta Garabonciások gólyalábasai szórakoztatják a publikumot.
Mindkét nap kedvére ehet-ihat a megfáradt ünneplő sereg. Lesz tojásfestés, berzselés, vízipuska-készítés, báránylegeltetés, tojásfutás, lovas versengés és a régi világ játékait – a bigét, a métát, a festékest, a nemzetest és a kanászost – kipróbálhatják az érdeklődők.
Húsvét hétfőn különleges programokkal készülnek a skanzen moderátorai: a múltba lépve lesz locsolóvers-faragás, hímestojás-fényezés, locsolkodás messziről és közelebbről. Gémeskútból vízhúzóversenyt rendeznek a legényeknek, sikoltó- és futóversenyt a hölgyeknek – részletezte a szervező.
Az igazi locsolkodást, amelyért szekérre és lovakra pattannak a legények a Beste zenekar muzsikája kíséri majd. Eközben a kemencében sütés-főzést is kipróbálhatják a vendégek.
A kétnapos mulatság végén rendezik meg a "Kókonya" bált.
Forrás: MTI