2024. április 20. - Tivadar

Bosszú állhat a tatárszentgyörgyi gyújtogatás mögött

Személyes bosszút sejt a tatárszentgyörgyi házában kedden hajnalban történt gyújtogatás mögött Horváth Lídia, a helyi cigány önkormányzat alelnöke, legalább is így nyilatkozott az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának.
2009. április 7. kedd 18:20 - HírExtra
A Bajcsy-Zsilinszky utca 20. szám alatti ház tulajdonosa szerint egyetlen bűne, hogy a februári kettős gyilkosság óta minden fórumon a romákat ért támadások, illetve a gyilkosság elkövetőinek kézre kerítését követeli. Úgy hallotta: egyesek azt mondták róla a faluban, neki nem is Molotov-koktél, hanem bomba járna.

Házukat egyébként szilveszterkor is megpróbálták felgyújtani, majd január 5-én a melléképületük lobbant lángra - mondta Horváth Lídia, akit csakúgy, mint a férjét, már kihallgatta a dabasi rendőrség kedd délelőtt.

A férj, Sztojka József elmondása szerint keddre virradó éjjel feleségével együtt önkéntes, autós, járőrszolgálatot teljesített, amikor egy másik járőrkocsijuk egy árpádsávos zászlóval dekorált fekete dzsipet észlelt a közelben. Nyomába eredtek, de a sofőr kereket oldott. Nem sokkal ezután érkezett a hír, siessenek haza, mert ég a házuk.

Sztojka József elmondta: az ajtót és a hátsó ablakot betörve találták. Azon locsolhatták be a benzint a házba, melynek nyomai jól látszottak. A meggyújtott anyagtól mindhárom szoba szinte megsemmisült - tette hozzá. A kár szerinte eléri a 4 millió forintot.

A nyugdíjas férfi cáfolta, hogy maguk okozták volna a tüzet, mint ahogy azt innen-onnan hallani, merthogy árverés alatt áll a házuk, ugyanis 2,4 millióval tartoznak a takarékszövetkezetnek. A férfi szerint ez rágalom. Szerinte is inkább bosszúról, a februári kettős gyilkossággal összefüggő romaellenes tettről van szó.

Kedden kora délután a Bajcsy-Zsilinszky utcai házhoz érkezett egy ügyvéd kíséretében Mohácsi Viktória, az SZDSZ európai parlamenti képviselője is, aki kérdésekre válaszolva elmondta, jogvédő hálózatot szervezett az utóbbi időszakban a romákat ért támadások korrekt kivizsgálása érdekében. Ennek ellenére a rendőrség gyakran a legalapvetőbb szabályokat is semmibe veszi. Jogi képviselő nélkül hallgatták meg például a februári kettős gyilkosság áldozatául esett férfi kislányát.

Tatárszentgyörgyön délután 3 órakor is tartott a helyszínelés. A Pannon Kutyás Mentőszolgálat kutyája egyértelműen jelezte a lakásban, hogy égésgyorsítót használtak. A dabasi kapitányság ismeretlen tettes ellen rongálás miatt eljárást indított. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, még nem tudni van-e összefüggés a korábbi romákat ért támadások, illetve a kettős gyilkosság és a mostani tatárszentgyörgyi tűzeset között.

Délután fél négykor a Bajcsy-Zsilinszky utcai ház előtt a rendőrség helyszínelői megszüntették a lezárást és távoztak, mint ahogy a tűzoltósági és az egyéb hivatali autók is elhagyták a helyszínt. A ház tulajdonosa azt mondta az MTI tudósítójának, fogalma sincs, hol fogják tölteni az éjszakát, illetve hol laknak ezután.

Berente Imréné, Tatárszentgyörgy polgármestere nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Döntését azzal indokolta, hogy korai volna bármit is mondania, még mielőtt hivatalos tájékoztatást nem kér az érintett szervektől.

Tatárszentgyörgyön február 23-ra virradóra ismeretlenek sörétes fegyverrel agyonlőttek egy ötéves kisfiút és 27 éves édesapját, amikor égő házukból menekültek. A házat a támadók feltehetően Molotov-koktéllal gyújtották fel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását