Belföld

Filozófus és igazgató is volt az MSZP új elnöke

A Magyar Szocialista Párt rendkívüli kongresszusa vasárnap Lendvai Ildikó frakcióvezetőt választotta meg a párt elnökévé.

Lendvai Ildikó 1946. július 20-án született Debrecenben, 1951-től Budapesten él. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett magyar-történelem-filozófia szakos tanári diplomát. 1969-72-ig a Móra Ferenc Gimnázium tanára, 1972 és 1974 között a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem (KATE) filozófia szakos tanársegéde.

1974-től a KISZ Központi Bizottsága kulturális osztályán dolgozott, majd a Magyar Tudományos Akadémia aspiránsa lett. 1984-től 1989-ig az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályán dolgozott. Az Egészségügyi Főiskola, majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetem filozófia és etika oktatója, 1989-től 1995-ig a Gondolat Könyvkiadó igazgatója volt.

1994-től országgyűlési képviselő, 2002-ig a kulturális és sajtóbizottság tagja. 1998-tól az MSZP országgyűlési képviselőcsoportjának frakcióvezető-helyettese, majd 2002. május 6-tól a szocialista frakció vezetője.

Megalakulásától részt vesz az MSZP munkájában, 1992-től 1994-ig az országos nőtagozat vezetője, 1990-től 2000-ig a párt budapesti elnökségének tagja. 1994-től 2000-ig az MSZP budapesti elnöke volt. 1994-től 1998-ig, illetve 2000-től a párt országos elnökség tagja. A kongresszus 2000. november 26-án a párt alelnökévé választotta, ezt a tisztséget 2003. március 29-ig töltötte be.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.