Belföld

MSZP kongresszus hegyek

Az európai parlamenti választás után újra kongresszust vagy párttanácskozást tarthat az MSZP, ennek napirendjén azonban nem szerepel majd a tisztújítás.

"Élni fogunk azzal a lehetőséggel, hogy ezt a folyamatot kontroll alatt tartjuk. Élni fogunk azzal a lehetőséggel, hogy a párt parlamentje, mint a legszélesebb demokratikus fóruma az MSZP-nek két kongresszus között, mindazokat a véleményeket megfogalmazza, amelyek egyébként a párttagságban megjelennek" – mondta Simon Gábor. A választmány elnöke hozzátette: a nyári nem egy tisztújító kongresszus lesz, mert "nem lehet hetente pártelnököt cserélni".

A politikus arról is beszélt, hogy a – Lendvai Ildikó, Szekeres Imre és Kiss Péter alkotta – hármas ügyvezetőséggel nem egy új politikai testület jön létre a pártban. "A pártelnök lemondásával kialakult egy olyan versenyhelyzet, amelynek feloldásában én ezt egy jó megoldásnak tartom" – tette hozzá. (Az MSZP kongresszusa vasárnap dönt az elnök és a frakcióvezető személyéről és az ügyvezetőségről.)

Simon Gábor szerint meglesznek a frakciótagok aláírásai pénteken délután kettő óráig Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt politikai nyilatkozatához.

"Arra számítok, hogy minden képviselőnknél az a felelősség lesz a legfontosabb, ami az ország iránt érzett felelősség. Ha ezt vesszük alapul, akkor én azt vélelmezem, hogy a frakciótagjaink alá fogják írni" – hangsúlyozta a politikus hozzátéve: az előző napi frakcióülésen egyik képviselő sem mondta azt, hogy nem fogja aláírni a nyilatkozatot.

Arra a kérdésre, hogy nyilvánosságra hozzák-e az aláírásokat, Simon Gábor azt mondta: ezt a miniszterelnök-jelöltnek, a leendő pártelnöknek és a frakcióvezetőnek kell eldöntenie.

Azon felvetésre, hogy a szociális és munkaügyi minisztérium államtitkáraként egyetért-e a Bajnai-csomag vonatkozó részeivel, Simon Gábor azt mondta: a mostani politikai nyilatkozatot aláírja, a majdani kormányprogramhoz azonban lesznek javaslatai. Közlése szerint nem tárgyalt Bajnai Gordonnal arról, hogy megtarthatja-e államtitkári székét az új kormányban.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.